2023.02. 24.

OTP Bank Liga: Mezőkövesd – Honvéd

OTP Bank Liga: Mezőkövesd – Honvéd

A péntek esti focival megkezdődik a Honvéd vesszőfutásának egy újabb állomása? Vagy esetleg most feltámad a kispesti csapat és elkezd pontokat gyűjteni? Az ellenfél a Mezőkövesd, amely immáron a hatodik helyen áll a tabellán.

  • Amikor kinevezték Kuttor Attilát a Mezőkövesdnél vezetőedzőnek, a matyói csapat a kiesés közelében sínylődött és az egyetlen cél az volt, hogy sikerüljön eltávolodni a kiesés széléről. Ehhez képest az egykori válogatott középső védő olyan munkát ért el a csapattal, hogy a Mezőkövesd hazai pályán kis túlzással verhetetlen lett és legutóbb idegenben is megverte a Paksot. A rengeteg új igazolás nem káoszt teremtett, hanem Kuttor fokozatosan építi be azokat, akiket tud használni. A taktika tökéletes, pontosan tudja, hogy az ellenfélnek hol tudja megtalálni a gyenge pontját. A védelmet nagyon megerősítette, a rutinos támadójátékosok pedig megalapozzák a sikert. Ez a hatodik hely, főleg ha sikerülne megőriznie a csapatnak a bajnokság végére, az nagyszerű eredmény lenne.
  • A Honvéd játéka az elmúlt két meccsen fejlődést mutatott. Kis túlzással Kecskeméten lehetett látni először azt, hogy mi a taktika, mi az elképzelés. A Kisvárda után a bács-megyei székhelyen is sikerült egy döntetlent elérni. Legutóbb pedig a Debrecen ellen játszottak jól. A félidőben a DVSC megszerezte a vezetést, de tudtak fordítani. A 66. perc után azonban összezuhant a csapat és végül vereség lett a vége. Összefoglalva azt lehet mondani, hogy némi javulást látni, de ez még az eredményekben nem mutatkozik meg. A Mezőkövesd ellen pedig kevés lesz az, amit az elmúlt három meccsen a Honvéd mutatott.
  • Tipp: Hazai győzelem
tipp
Mezőkövesd - Honvéd
1X2 | Mezőkövesd | 2.25 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Mezőkövesd - Honvéd

2023. 02. 24. 20:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Azért nem állnék oda Bódog mester pofonja elé, érdemes megnézni a karját a Szpari-edzőnek! Rúsz Márton játékvezető agyán is átvillanhatott néhány Bud Spencer film jelenete abban a pillanatban. Summa Summarum, tettlegességig nem fajult az incidens, csak ordibálásig, de Bódogot így is három meccsre eltiltották, így ma sem lehet ott a kispadon, a Kisvárda vendégjátékán!

Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
A két újonc találkozik idén először az NB1-ben, ahol az eddig mutatott játék alapján a Vasas jobbnak tűnik valamivel, de a hazai pálya előnye kiegyensúlyozza ezt. Szoros, harcos mérkőzés várható, az NB2-ben a Honvéd örülhetett, lesz-e revans ma?