2024.05. 16.

OTP Bank Liga: Mezőkövesd – MTK (ennek a meccsnek már nincs jelentősége)

OTP Bank Liga: Mezőkövesd – MTK (ennek a meccsnek már nincs jelentősége)

A Mezőkövesd már kiesett, még csak azt sem mondhatják, hogy győzelemmel búcsúznak a szurkolóktól, vagy épp az NB1-től, hiszen annyira lehangolt és motiválatlan a csapat, hogy képtelenek voltak hatékony játékra, amióta kiestek. Az MTK erős középcsapat, de a jövő lehet szebb is.

  • Az MTK jelenleg a 8. helyen áll 43 ponttal, előtte a ZTE szintén 43-mal és a DVTK 42-vel. A DVSC-nek az 5. helyen már 48 egység van, így ők már beérhetetlenek. Csakhogy a Zete Kecskemétre megy, amely az MTK mögött egy ponttal lemaradva a 9. a DVTK pedig Fehérvárra utazik, amely még beérhet a második helyre is. Ha minden úgy alakul, ami az MTK malmára hajtja a vizet, akkor az kék-fehérek a 6. helyre is felléphetnek. Az pedig nem rossz eredmény az MTK-nak. Így aztán a két gárda közül egyértelmű, hogy az MTK lesz a motiváltabb, valamint a keret adta lehetőségei is jobbak. Érdemes megnézni a Mezőkövesd kisvárda elleni meccsét! Végre harcosak voltak, mentek hajtottak! És ez három gólban csapódott le! Ma is várok tőlük egy ilyen harcos hozzáállást, ez pedig ma is gólt jelenthet majd! Az MTK is betalál, így a gólváltás esélyes.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Mezőkövesd – MTK
Mindkét csapat szerez gólt | 1.55 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
eden12 2024-05-17 19:39:10
Közepes ✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.05.17. 20:30
Mezőkövesd - MTK
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Vendég és igen
3.30 1 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3300
eden12 2024-05-17 19:38:41
Erős tét ✌️😉

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.05.17. 20:30
Mezőkövesd - MTK
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
1.64 1 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1640
Ronnie 2024-05-17 01:35:20
Nincs rá indokom, csak ránéztem, megláttam és megszerettem.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.05.17. 20:30
Mezőkövesd - MTK
Hendikep 1:0
MTK
3.15 1 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 315

további tippjeink a Foci világából

Azért nem állnék oda Bódog mester pofonja elé, érdemes megnézni a karját a Szpari-edzőnek! Rúsz Márton játékvezető agyán is átvillanhatott néhány Bud Spencer film jelenete abban a pillanatban. Summa Summarum, tettlegességig nem fajult az incidens, csak ordibálásig, de Bódogot így is három meccsre eltiltották, így ma sem lehet ott a kispadon, a Kisvárda vendégjátékán!

Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
A két újonc találkozik idén először az NB1-ben, ahol az eddig mutatott játék alapján a Vasas jobbnak tűnik valamivel, de a hazai pálya előnye kiegyensúlyozza ezt. Szoros, harcos mérkőzés várható, az NB2-ben a Honvéd örülhetett, lesz-e revans ma?