2021.11. 06.

OTP Bank Liga: Mezőkövesd – Paks

OTP Bank Liga: Mezőkövesd – Paks

Az NB1 első harmada lement, még a Puskás – FTC elmaradt meccs van vissza és elmondhatjuk, hogy a magyar élvonal még talán soha nem volt annyira kiélezett, mint most. Már a Ferencváros sem emelkedik ki egyértelműen és hátul pedig elég csak két jó-, vagy rossz meccs, máris átalakul a sorrend. A 12. fordulóban ma az 5. helyen álló Mezőkövesd és a 6. helyezett Paks találkozik.

MEZŐKÖVESD - PAKS
2021.11.06. 14:45

  • Paks és Bognár György, akkor gólok. Nincs jó formában a Paks, négy meccsen nem tudtak nyerni, és csak egy döntetlen volt ebben a négyben. Bognár György szakvezető pont legutóbb a Vidi elleni vesztes meccs után nyilatkozta azt, hogy „nem az a baj, hogy kettőt kapunk, hanem az, hogy nem lövünk hármat” Ezzel tulajdonképpen meg is fogalmazta saját filozófiáját, amit már tudtunk. Ehhez már csak azt kell hozzátenni, hogy a paksiak általában azok ellen a csapatok ellen, akik meg tudják szervezni a védekezést, nem olyan eredményesek és gyakorta be is esik a vereség ilyenkor. Kiváló példa a Gyirmót elleni meccs, ahol Csertői Aurél, a győri csapat vezetőedzője kiválóan felismerte a paksi vezetőedző filozófiájának ellenszerét és sikerült is 2-1 arányban nyerni.
  • Supka Attila, a Mezőkövesd edzője is pontosan tudja már, hogyan kell legyőzni a paksiakat. Ennek megfelelően meg fogja szervezni a védelmet, elöl pedig a minőségi támadói, Jurina, Cseri, Drazic képesek betalálni is. Persze a Paks is be fog találni legalább egyszer, hiszen a Fradinak és a Fehérvárnak is betaláltak, de abban már nem vagyok biztos, hogy nyerni is fognak ma. Mind az over 2,5 gól, mind a mindkét csapat szerez gólt-opció kiváló lehetőség, ahol pedig lehet (irodája válogatja) össze is köthetjük a kettőt!
tipp
Mezőkövesd Zsóry FC - Paksi FC
Mindkét csapat szerez gólt & over 2 gól a mérkőzésen. | 1.57 | (9/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Ronnie 2021-11-06 01:02:11
ELSŐ !
Ronnie 2021-11-06 01:08:25
Vendégcsapat - gólszám több, mint 1,5
1,76
Tét: Bognár Gyuri önbecsülése.

további tippjeink a Foci világából

Azért nem állnék oda Bódog mester pofonja elé, érdemes megnézni a karját a Szpari-edzőnek! Rúsz Márton játékvezető agyán is átvillanhatott néhány Bud Spencer film jelenete abban a pillanatban. Summa Summarum, tettlegességig nem fajult az incidens, csak ordibálásig, de Bódogot így is három meccsre eltiltották, így ma sem lehet ott a kispadon, a Kisvárda vendégjátékán!

Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
A két újonc találkozik idén először az NB1-ben, ahol az eddig mutatott játék alapján a Vasas jobbnak tűnik valamivel, de a hazai pálya előnye kiegyensúlyozza ezt. Szoros, harcos mérkőzés várható, az NB2-ben a Honvéd örülhetett, lesz-e revans ma?