2022.08. 27.

OTP Bank Liga: Mezőkövesd – Vasas (Feltámadás után újra kudarc Matyóföldön?)

OTP Bank Liga: Mezőkövesd – Vasas (Feltámadás után újra kudarc Matyóföldön?)

Az elmúlt fordulóban káprázatos játékkal verte meg a DVSC-t a Mezőkövesd csapata. Supka Attila végre elégedetten nyilatkozhatott a meccs utáni interjúk során. A Vasas pedig a három döntetlen után kikapott, így elmondható, hogy a rajtjuk nem sikerült olyan jól. Ma egymás ellen, Mezőkövesden szerezhetik meg a pontokat a felek.

  • Hatalmas fordulatnak lehettünk szemtanúi a Debrecen elleni meccsen. Ma minden összejött a Mezőkövesdnek, az első perctől az utolsóig tudtak hajtani, küzdeni és mindenki odatette magát. Az ausztriai edzőtáborban a meccseken lehetett már látni, hogy van kraft ebben a Kövesdben, de az eddigi fordulók alatt nem jött ki. Természetesen hibák most is voltak, a debreceni gólok is kitűnő bizonyítékai ennek, de a támadásban nagyszerűek voltak a matyóföldi játékosok, a meccs utolsó szakaszában pedig a védekezés is rendben volt. Nagyon kevés a játékos, Cseri kiválásával, ma nehezebb lesz. Supka Attila kiváló stratéga és biztos kézzel nyúl a fiatalokhoz. Négy rúgott gólt nem kell megmagyarázni, ez a győzelem, mint egy falat kenyér, úgy kellett a Kövesdnek. Szervezett és egységes csapat a Kövesd? Drazsics talán élete legjobbját nyújtotta a meccsen, a Debreceniek elleni győzelem mindenképpen a fejekben tehet rendet, lendületet és önbizalmat kaphat. A mai meccsen Cseri nagyon fog hiányozni, az ő tudása és intelligenciája nagyon sokat számít a Kövesdnek!
  • A Vasasnál abszolút pozitív a magyar játékosok jelenléte és az idegenlégiósok teljes mellőzése. Kuttor Attila jó szakember, az eddigi négy meccsből két alkalommal remekül játszott a csapata. Igaz ezeken a meccseken sem sikerült nyerni, csak a döntetlent érték el. A nyitómeccs a KTE ellen borzalmas volt, de ezt tudjuk be a lámpaláznak. Legutóbb viszont 0-1-ről kikaptak a Honvéd ellen, ami már egyértelműen kudarc. Itt most dicsérhetném a Radó-Holender párost, kiemelhetném a stabil és jó védőket (Ilyinbor-Otigba), vagy éppen pont a Honvédtól érkező magyar kontingens erejét. De nem teszem, mert még nem bizonyítottak, még nem nyertek és ezzel bizony már a tabella végén szerénykednek, még ha nem is az utolsó helyen.
  • A Mezőkövesdnek nagy lendületet és erőt adott a debreceniek elleni győzelem, minden bizonnyal ma is egy támadó csapat fut ki a pályára, amely meg akarja lepni a Vasast. Jurina távozott, de így is van elég gólképes játékos (Drazsics, Besirovic) a keretben. A hazaiak betalálnak majd, de a Vasas kiváló-, magyar válogatottat is megjárt támadói válaszolnak majd. Gólváltást várok.
tipp
Mezőkövesd - Vasas
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.68 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Mezőkövesd - Vasas

2022. 08. 27. 15:30 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Bleró 2022-08-27 16:15:37
Jól kielemezted hogy nem lesz ma cseri...
Lalika 2022-08-27 15:25:56
🙂

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.08.27. 15:30
Mezőkövesd - Vasas
1X2
Vasas
3.00 1 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3000
Lalika 2022-08-27 17:26:35
Baszki Vasas

további tippjeink a Foci világából

Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.

A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!

Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?