2021.03. 03.

OTP Bank Liga: Mezőkövesd - ZTE

OTP Bank Liga: Mezőkövesd - ZTE

Talán a legnehezebben megtippelhető mérkőzés a mai NB1-es meccsek között ez. A Mezőkövesd a 6. helyen áll, a Zalaegerszeg pedig a 10. pozíciót tapossa. A Zete számára fontosabb a meccs, hiszen már-már a kiesőzónába sodródott.

MEZŐKÖVESD - ZTE
2021.03.03. 15:15

  • A Mezőkövesdiek az elmúlt öt mérkőzésen nehéz ellenfelekkel játszott. Fehérvár, Honvéd, Fradi, MTK és Diósgyőr és Pintér Attila csapata nem kapott ki. Egy győzelem a Honvéd ellen, valamint négy döntetlen, de ezek közül egyedül a legutóbbi borsodi X volt -talán- kevés. De a kiesés ellen harcoló Diósgyőrt a saját stadionjában döntetlenre kényszeríteni, nem könnyű feladat. Pintér Attila a sziklakemény stílusát átplántálta csapatába és ez meghozta az eredményességet is. Pintér Attilát lehet szeretni és nem szeretni, de az biztos, hogy érti a dolgát. Remekül szervezte át a Kövesdet és alakított ki egy olyan taktikát a csapatának, amelyre a rendelkezésére álló keretet rá tudta illeszteni.  Besirovic, Cseri Tamás és Jurina Marin pedig magyar szinten remek játékos, bármikor képesek összehozni egy gólt. 
  • A Zalegerszeg Boér Gábor vezetésével bátor támadójátékot vállal, de a játékoskerete talán nem elég ahhoz, hogy állandósulni tudjanak a jó eredmények is. A csapat legjobb-legismertebb játékosai a Fehérvártól igazolt Futács Márkó, a Fraditól kölcsönvett Szánthó Regő, Artem Favorov, Koszta Márk és a magyar válogatott kerettagja, Könyves Norbert. Jó kis lendületes csapat a Zete, az Újpest elleni győzelem viszont kevés! Azt a játékot kellen állandósítani. A Kisvárdát és a Budafokot, de főleg ez utóbbit meg kellett volna verni és akkor nem lenne baj most.

Nehéz meccs lesz ez. A Zete menni fog, de nem gondolom, hogy képes lesz megtörni a Kövesdet. A kimenetelre nem mernék fogadni, de a gólváltás benne van. 

tipp
Mezőkövesd - ZTE
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.55 | (7/10)

kapcsolódó meccs

Mezőkövesd - ZTE

2021. 03. 03. 15:15 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Azért nem állnék oda Bódog mester pofonja elé, érdemes megnézni a karját a Szpari-edzőnek! Rúsz Márton játékvezető agyán is átvillanhatott néhány Bud Spencer film jelenete abban a pillanatban. Summa Summarum, tettlegességig nem fajult az incidens, csak ordibálásig, de Bódogot így is három meccsre eltiltották, így ma sem lehet ott a kispadon, a Kisvárda vendégjátékán!

Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
A két újonc találkozik idén először az NB1-ben, ahol az eddig mutatott játék alapján a Vasas jobbnak tűnik valamivel, de a hazai pálya előnye kiegyensúlyozza ezt. Szoros, harcos mérkőzés várható, az NB2-ben a Honvéd örülhetett, lesz-e revans ma?