2019.04. 06.

OTP Bank Liga: Mezőkövesden alulmaradt a Honvéd, de mi lesz a MOL Vidi ellen?

OTP Bank Liga: Mezőkövesden alulmaradt a Honvéd, de mi lesz a MOL Vidi ellen?

Hiába játszott jól a meccs első felében a Budapest Honvéd csapata Mezőkövesden, a meccs végén mégis 3-1 állt a táblán és Holenderék nulla ponttal mehettek haza. Ma pedig Budapesten a MOL Vidi ellen lépnek pályára N'Gog és társai. Lássuk, mit várhatunk a meccstől. Négyszerező tippel érkeztem!

LABDARÚGÁS, NB I
2019.04.06. 19:30
BUDAPEST HONVÉD – MOL VIDI FC

  • A budapesti alakulat az egyik legkiválóbban védekező csapat az NB1-ben. Elöl pedig két nagyon kiváló csatár, az N’Gog-Holender kettős kap rendre lehetőséget. A szerbiai születésű Holender vezeti a góllövőlistát és játékára felfigyelt Marco Rossi kapitány is, olyannyira, hogy Szlovákia ellen be is mutatkozott a válogatottban. A középpályán remekül beilleszkedett és jó teljesítményt nyújt Ben Hatira, akinek a tehetsége mindenképpen adott még a Bundesligához is, ha a fegyelmezettséggel nem lesz gond, akkor a magyar élvonal egyik kiemelkedő légiósa lehet. Ugyanezt lehet elmondani Mezgraniról is. A Mezőkövesd ellen is a kispestiek kezdtek jobban. Oldalról és középről érkeztek a jobbnál-jobb indítások, egymás után jöttek a kispesti helyzetek, amiből egyet gólra is váltottak a második félidő első részében, Holendernek köszönhetően. Aztán jött a hidegzuhany és a Kövesd megfordította a meccset!

  • A MOL Vidi fordulatos meccset játszott a Debrecen ellen. A horvátok elleni válogatott meccs hőse, Pátkai Máté a kezdőcsapatban kapott helyet. A csatársorban ma nem lép pályára Scsepovics, aki lesérült a hétközi, Fradi-elleni kupameccsen, az emlékezetes Dibusz-megmozdulás kapcsán. A Vidi minden meccsen támadólag lép föl, csak éppen minden csapat a legkeményebb védelmet próbálja megszervezni a regnáló bajnok ellen, amit csak nehezen, elsősorban a meccsek második felében tud áttörni. Legutóbb a DVSC ellen is ez történt, Tőzsér szép szabadrúgás-nyesésével gólt szerzet, amit Scsepovics és Pátkai megfordított.
  • Nem akarom részletezni, mennyire kiváló-, válogatott szintű játékosok vannak a Vidiben és ami fontos, a csapategység is kiváló! A fehérváriak majdnem állandó szinten tudják ugyanazt a jó játékot nyújtani és ha nincs a bajnokság elején a kettős terhelés az Európa Liga miatt, akkor most aligha a Fradi vezeti a bajnokságot, ezt gondolom! Ma is mennek majd és darálnak magas szinten, aminek ma is meglesz az eredménye!

A Honvéd játékára az jellemző az elmúlt időszakban, hogy hiába van több kiválóan képzett játékosa, a végső passzaik rendre pontatlanok! Kevés százalékban tudják gólhelyzetig átjátszani az ellenfelek védelmét, de ha sikerül, akkor mindig gól születik. A vezetés után a védekezés rendre szellősebbé válik, elkezdenek kapkodni és ez bizony a teljesítmény rovására megy! Ezeket a hibákat kell kijavítani, végig kell koncentrálni és akkor sokkal eredményesebb lesz a Honvéd csapata! Ez a koncentráció ma a Vidi ellen csak gólra lesz elég, a győzelmet, ahogyan eddig is, végül a bajnoki címért loholó Vidi fogja megszerezni. A tipp ezekből az állításokból áll össze!
 
tipp
Budapest Honvéd – MOL Vidi FC
VIDI győzelem és mindkét csapat szerez gólt | 4.05 | (2/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Ez az a meccs, amihez nem kell indok, nem kell motiváció ahhoz, hogy mindkét csapat a belét is kiköpje a pályán és mindenáron nyerni akarjon! Itt ne várjunk egyetlen csapatot sem, amelyik nem akar úgy futballozni, ahogy tud valójában, ez egy igazi tökös, kemény meccs, egy DERBI!

Két csapat, ahol van koncepció, ahol, a magyar viszonyokhoz képest rendben mennek a dolgok. Két csapat, amely jövőre fejlődni akar, és előrébb akar kerülni a tabellán is.
Két csapat, ahol van koncepció, ahol, a magyar viszonyokhoz képest rendben mennek a dolgok. Két csapat, amely jövőre fejlődni akar, és előrébb akar kerülni a tabellán is.
A Fehérvár számára nagyon fontos az utolsó bajnoki, hiszen az ezüstérem forog kockán! A DVTK pedig elsősorban a szégyenteljes 0-7 miatt kell, hogy törlesszen a szurkolóinak.
A Fehérvár számára nagyon fontos az utolsó bajnoki, hiszen az ezüstérem forog kockán! A DVTK pedig elsősorban a szégyenteljes 0-7 miatt kell, hogy törlesszen a szurkolóinak.