2020.06. 09.

OTP Bank Liga: Mi lesz veled Mezőkövesd?

OTP Bank Liga: Mi lesz veled Mezőkövesd?

Hová lett a korábbi karakán, harcos mezőkövesd, amely eredményes is tudott lenni? Amely a nemzetközi porondról és a kupagyőzelemről álmodott? Eljött az a bizonyos hullámvölgy, amely mindig el szokott jönni, az álmok szertefoszlottak. Vereség a kupadöntőben, bajnoki kudarcok sorozata. Már-már a harmadik hely is lassan veszélyben lesz? Ezt elkerülendő kellene ma nyerni Kisvárdán. Remek tippel érkeztem.

LABDARÚGÁS, NB I 
2020.06.09. 16:55
KISVÁRDA - MEZŐKÖVESD

  • A mezőkövesd elmúlt mérkőzéseinek eredményeit elnézve pontosan látható, hogy a matyóföldi csapat hullámvölgyben van. Előbb vereség Diósgyőrben, aztán vereség a kupadöntőben, majd hazai pályán vereség a kiesés ellen küzdő Pakstól. Ez egy olyan sorozat, amely a legerősebb bokszoló harcost is a földre viszi, hogy ökölvívó hasonlattal éljek. A fociban egy ilyen negatív sorozat pedig egyértelmű hullámvölgyet jelent, amelyből csakis egy győzelem jelenthet kilábalást. Kuttor Attilának most a mentális-, pedagógiai érzékéről kell tanúbizonyságot tennie, fejben kell rendet tenni, mert ha ez sikerül, akkor a játékosállomány továbbra is alkalmas arra, hogy  harmadik helyen végezzen. 
  • A Kisvárda egy harcos, kemény csapat lett-lesz Bódog Tamás vezérlete mellett. Egy olyan alakulat, amely technikailag kevésbé pallérozott, ám mentálisan és fizikailag kőkemény. Ez pedig pont az az elegy, amely egy technikás, játékos csapat ellen rombolhat. És a Mezőkövesd ilyen. Alapvetően azt mondanám, hogy egy jó formában évő Kövesd még idegenben is lesimázza a kulcsjátékosait elvesztett Kisvárdát. De ez nem most van! Most nagyon sok múlik Kuttor Attilán és a mentális felrázáson. Ha ez sikerül, akkor inkább vendég, ha pedig nem sikerül, akkor inkább hazai. 

A fentebb leírtak mellett hoznám meg a tippem. Egy nehez pörgő Mezőkövesd szenvedni fog Kisvárdán. Ha pedig inkább a harc és küzdelem lesz a pályán, akkor az azt jelenti nem lesz sok gól. Én erre számítok, így az under 2,5-re tennék zizit. 

tipp
Kisvárda - Mezőkövesd
Gólszám 2,5 | Kevesebb, mint 2,5 | 1.80 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Kisvárda - Mezőkövesd

2020. 06. 09. 16:55 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.

A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!

Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?