2021.10. 16.

OTP Bank Liga: MOL Fehérvár FC – Budapest Honvéd – kemény harc lesz!

OTP Bank Liga: MOL Fehérvár FC – Budapest Honvéd – kemény harc lesz!

A MOL Fehérvár egyelőre még keresi magát, keresi a formát. Addig-addig keresi amíg el nem megy ez az idei szezon is. Ma azzal a Honvéddal játszanak, amely nagyon is megtalálta magát!

FEHÉRVÁR - HONVÉD
2021.10.16. 19:30

  • Meggyőződésem, hogy amíg Szabics Imre az edző Székesfehérváron, nem lesz felemelkedés. Minden bizonnyal tudják ezt a csapatnál és a pletykák szerint már régen gőzerővel keresik az utódot. Mindenesetre, ez az év is kuka a bajnokság, de talán még a dobogó szempontjából is. Hiába van több olyan játékos, akik kiemelkednek a magyar szintből (Nego, Makarenko és Petrjak), ez egyelőre kevés. Nikolic már nem ez a szint. Kodro, Dárdai, Csoboth Kevin, Heister, Rus, Musliu, Stopira, Jallow és Fiola még talán, de vagy öt nevet tudnék mondani, aki nem az a szint, amivel a Fehérvár fel tud zárkózni a Fradihoz. Gondoljunk már bele. A Fraditól távozó Heister, aki nem kellett a bajnoknak, Fehérváron az egyik legstabilabb játékos! Zsebbe kell nyúlni és nagyon erősen tovább kell folytatni az erősítést. Ja és Nikolic, Zivzivadze, Funsho, Alef és Kiskokó is cserés! Nagyon örülnék egy fehérvári-szurkoló véleményének, de én így látom.
  • A Honvédban szépen kialakult egy olyan támadósor, amelynél talán csak a Fradié a jobb. Nenad Lucic telitalálat volt, már most 5 gólos és minimum még ennyit lő a bajnokság végéig, de simán lehet az több is. Mellette Nagy Dominik és Bőle Lukács is remek és még ott van az egyelőre magát nem találó Eppel Márton és a francia Zinedine Machac is. Hátul viszont még nem elég stabil a csapat, ezen kell fejlődni és akkor a Honvéd odaérhet akár a második helyre is!
  • A mai meccs egy nagy vizsga mindkét oldal számára. Ha a Vidi nem nyer, azt gondolom, Szabics Imre búcsúzhat az NB1-től, de talán még a döntetlen esetén is. A Honvéd pedig megerősítheti helyét a dobogó alsó két fokáért folytatott csatában. A tippem pedig Lukic újabb gólt szerez! 

tipp
Fehérvár - Honvéd
N. Lukic szerez gólt? | Igen | 3.50 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Fehérvár - Honvéd

2021. 10. 16. 19:30 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Feketelo 2021-10-16 19:26:13
Gólok!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.10.16. 19:30
Fehérvár - Honvéd
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
2.36 2 - 1
Tét 1000
Nyeremény 2360
Lalika 2021-10-16 21:21:04
Gratula!
zsoma88 2021-10-16 18:00:13
!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.10.16. 19:30
Fehérvár - Honvéd
1X2
Fehérvár
2.03 2 - 1
Tét 1000
Nyeremény 2030
Lalika 2021-10-16 21:24:06
Gratula!
jacksly 2021-10-16 14:09:51
GG + nyer a Vidi
Ha nem, Szabics repül

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.10.16. 19:30
Fehérvár - Honvéd
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Hazai és igen
4.30 2 - 1
Tét 1000
Nyeremény 4300
jacksly 2021-10-16 21:24:43
✅😜
Lalika 2021-10-16 21:24:41
Köszi a tippet. Gratula! Sajna a MU nem hozta azt amit vártam tőle :/ így ez ment a levesbe :(
jacksly 2021-10-16 21:25:13
Uhh, sajnálom 😳
UltrasKispest 2021-10-16 11:57:47
Gyirmót és Kisvárda elleni győzelemben biztos voltam. Ez azért neccesebb ma. Fehérvárról elszármazott Kispest-szurkolóként nekem ez a legkülönlegesebb meccs. Szerintem a gg-vel nagyot nem lehet itt hibázni

további tippjeink a Foci világából

Mivel a két klub szurkolói kedvelik egymást, mindig felmerül a kérdés, nem adja-e le a Ferencváros a pontot-pontokat a tesócsapatnak. Hogy aztán volt-e ilyen, vagy sem, fogalmam sincs, de az biztos, hogy most erre nincs szükség. Egyrészt a ZTE kiválóan focizik és már egyáltalán nem kell félnie a kieséstől, másrészt képesek olyan játékkal előrukkolni, hogy meglepjék a zöldeket. Egy biztos: félni nem fognak és remek meccset láthatunk ma!

Sokan nem értenek velem egyet, de én Ferencvárosi-szurkolóként is a Diósgyőrnek szurkolok leginkább, hogy képes legyen kiemelkedni és azzá a csapattá válni, aki képes lehet elindulni az öt éve regnáló bajnok után. Amit legutóbb a Groupamában a második félidőben mutattak, mindezt alátámasztja. A kék-fehéreknek fel kell kötni a gatyót!

A Mezőkövesd megérdemli a kiesést. A Felcsút pedig nem érdemli meg a dobogót. A mai meccs viszont teljesen egyértelmű kellene, hogy legyen.
A Mezőkövesd megérdemli a kiesést. A Felcsút pedig nem érdemli meg a dobogót. A mai meccs viszont teljesen egyértelmű kellene, hogy legyen.