2021.08. 28.

OTP Bank Liga: MOL Fehérvár FC – MTK

OTP Bank Liga: MOL Fehérvár FC – MTK

Az utolsó szombati mérkőzésen a tavalyi bronzérmes Fehérvár az MTK csapatát fogadja. Tavaly tréfálta már meg a Vidit a fővárosi kék-fehér gárda, vajon idén is lesz erre esély?

FEHÉRVÁR - MTK
2021.08.28. 20:30

  • A MOL Fehérvár FC szakvezetése a tisztogatás után egyből belehúzott az erősítésekbe. Evgen Makarenko és Jamin Jallow után érkezett a Kenan Kodro az Athletic Bilbaóból és bizony az egykori kiváló labdarúgó, Meha Kodro fia első látásra komoly erősítésnek tűnik az NB1-ben. A csapat játéka is javult, az előző fordulóban, két döntetlen után, a Vidi megszerezte első győzelmét, mégpedig az addig 100%_os Kisvárdát verték meg 2-1 arányban. Szabics Imre vezetőedző előszeretettel alkalmazza a 4-4-2-es taktikai felállást, ahol két csatár, Zivzivadze és Nikolic van elöl, Petrjak és Dárdai a szélekről, Makarenko pedig a középpálya közepén biztosít. Heister érkeztével Stopira egy poszttal beljebb került, Rus mellett jól védekezett.
  • Az MTK is erősített egyet, Paksról érezett Haraszti Zsolt, aki korábban a MOL Fehrévár- és a Ferencváros színeiben is szerepelt, tavaly pedig az atomvárosban, 22 élvonalbeli találkozón négy gólt szerzett. A Kisvárda elleni vereség és a Gyirmót elleni döntetlen kudarcot jelent az MTK számára, főleg úgy, hogy az új szakvezetéssel egy eredményesebb, magabiztosabb játékkal szeretnének felzárkózni a dobogó közvetlen közelébe.
  • Mindkét csapatnál megvannak a nagy tervek, de az eddigi eredmények az NB1-ben egyelőre nem teljesen támasztják ezeket alá. Ma újabb lehetőség adódik. A Fehérvárt esélyesebbnek tartom, különösen a bosnyák csatártól várok én is sokat, aki ma bemutatkozik majd. Nyer a hazai gárda és minimum három találat lesz a meccsen.
tipp
Fehérvár - MTK
1X2 + Gólszám 2,5 | Hazai és több | 2.61 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Fehérvár - MTK

2021. 08. 28. 20:30 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
UltrasKispest 2021-08-28 09:49:41
Ez sima hazai lesz szerintem

további tippjeink a Foci világából

Azért nem állnék oda Bódog mester pofonja elé, érdemes megnézni a karját a Szpari-edzőnek! Rúsz Márton játékvezető agyán is átvillanhatott néhány Bud Spencer film jelenete abban a pillanatban. Summa Summarum, tettlegességig nem fajult az incidens, csak ordibálásig, de Bódogot így is három meccsre eltiltották, így ma sem lehet ott a kispadon, a Kisvárda vendégjátékán!

Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
A két újonc találkozik idén először az NB1-ben, ahol az eddig mutatott játék alapján a Vasas jobbnak tűnik valamivel, de a hazai pálya előnye kiegyensúlyozza ezt. Szoros, harcos mérkőzés várható, az NB2-ben a Honvéd örülhetett, lesz-e revans ma?