2022.10. 22.

OTP Bank Liga: MOL Fehérvár FC – Paksi FC (Kérdőjelek és elvárások)

OTP Bank Liga: MOL Fehérvár FC – Paksi FC (Kérdőjelek és elvárások)

A MOL Fehérvár FC edzőváltás után fogadja a Sóstói stadionban a Paksot. Lassan ott tartunk, hogy a Vidinek minden meccs, minden pont fontos lesz és már nem azért, hogy felzárkózzon a nemzetközi kupás helyekért, hanem azért, hogy ne essenek ki. De természetesen ez sarkítás, még nagyon sok van vissza a bajnokságból, még akár simán dobogós is lehet a Vidi. Mondjuk ehhez változásokra van szükség!

  • Minden Vidi-beharangozóban azt írtam az utóbbi hetekben, hogy Michael Borisz nem illik a Vidihez, ki kellene rúgni és egy keménykezű, szigorúbb trénert keresni helyette. Aztán a MOL a hazai-, Újpest elleni vereség után kikapott Angyalföldön is, a tökutolsó Vasastól, így megérett a döntés és Székesfehérváron komoly tisztogatás vette kezdetét. Ment Borisz, ment Sallói, mentek a további szakemberek. Eddig remek, mondhatta az egyszeri Vidi-szurker, most pedig jöhet a keménykezű szakember. De nem, helyette érkezett Huszti Szabolcs, aki idén már leszerepelt egyszer Debrecenben és sportigazgatónak jött Juhász Roland, aki idén már megbukott Székesfehérváron! Őt már egyszer kirúgták a Viditől és elment a III. Kerülethez tanulni, tapasztalni! Hát pár hónap elég volt minderre? Komolyan Huszti Szabolcsban látják a megmentőt? De miért? Az utóbbi évek legeredményesebb edzője Fehérváron Horváth Ferenc volt! A meccsenkénti gólátlag nála volt a legmagasabb, még Marko Nikolicnál sem! A keret tele van hazai szinten „sztárokkal” akiket kezelni kell, akikből csapatot kell gyúrni. Akiket ha szükség van rá le kell teremteni! Erre jön egy fiatal, mondjuk tehetséges edző (Bár ezt nem tudom hol bizonyította), aki nemrég még focizott! Nem értem, komolyan nem értem. A ferencvárosi szurkolók meg a hasukat fogták a röhögéstől, mondjuk csak addig, amíg az NB3-as Iváncsa porig nem alázta az egész Ferencvárost az összes milliókat érő és milliókat kereső futballistájával. Na de ez egy másik cikk témája lesz. A Vidi a hétközi kupameccsen kikapott és kiesett a Puskás ellenében, a meccs után pedig Huszti arra panaszkodott, hogy egyes labdarúgókon nem látja az alázatot és az akaratot. Hát ez az! Ezért kellett mennie Borisznak és ezt kellene orvosolni! Mondjuk úgy hogy kettő hangadót kib.szni egyből a második csapatba, majd úgy kommunikálni a többivel, hogy gyökeresen megváltozzanak a hozzállások. Én ezt nem nézem ki Husztiból, aki ráadásul már egyszer megbukott idén, tehát még csak nem is elsőre próbálkozik.
  • A mai ellenfél a Paks lesz, ahol szintén nem minden fenékig tejfel. A védelem nem üzemel megfelelően, ráadásul idén a támadósor sem úgy dolgozik, ahogy tavaly. Az elmúlt két bajnokin kapott a Paks hat gólt és csak egyet tudott lőni. Ez a folyamat egyelőre aggasztó és Waltner Róbertnek komoly melójába fog telleni, hogy úrrá legyen a problémán. Kellenének a pontok, mert mögöttük érkezik a DVSC, amely viszont megtalálta azt a szakembert, akire a Vidinek szüksége lett volna, de ez megint csak egy másik cikk témája. Pakson Varga Barnabásban lehet bízni, meg a középpályásokban, hogy ellátják megfelelő labdákkal, a Vidinél meg szvsz. tovább folytatódik ugyanaz, ami eddig. Kínlódós, szenvedős meccset várok fehérvári győzelemmel. A vidinél vannak olyan futballisták, akik el tudnak dönteni egy meccset és ez a gyenge paksi védelem kapitulálni fog ma.
tipp
Fehérvár - Paks
1X2 | Fehérvár | 2.02 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Fehérvár - Paks

2022. 10. 22. 16:30 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
toto25 2022-10-22 02:44:53
X2

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.10.22. 16:30
Fehérvár - Paks
Hendikep 0:1
Paks
1.79 1 - 1
Tét 700
Nyeremény 1253

további tippjeink a Foci világából

Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.
Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.
A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!
A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?