2024.04. 28.

OTP Bank Liga: MTK – Ferencváros (Örökrangadó!)

OTP Bank Liga: MTK – Ferencváros (Örökrangadó!)

Jó kis örökrangadó, immáron tét nélkül. A Fradi már bajnok és a kupadöntőbe is bejutott, az MTK pedig stabil középcsapatként végez majd a bajnokságban. Csak a történelmi rangadó presztízse a tét, no meg a becsület.

  • Az MTK-nak nincs olyan nagy számú szurkolótábora, de a múltja és a hagyományai abszolút NB1-be predesztinálják őket. Napjainkban, immáron évtizedek óta, az MTK az utánpótlás-nevelést helyezi előtérbe és ebben az élen járnak az országban. Talán két akadémia van még, amely szakmai munkában, anyagilag és infrastruktúrát tekintve egy szinten van velük, hagyományt és múltat tekintve csak egy, a Honvéd. Az MTK összes korosztálya ugyanazt a stílust próbálja elsajátítani és nem véletlen, hogy több nagyon tehetséges fiatal sportolót adtak már el a nemzetközi színtérre is. Mindenképp tiszteletre méltó munka ez és nagy előnyére válik a magyar focinak. De a felnőtt csapat inkább csak egy erős középcsapat, ha pedig az elmúlt évtizedet nézzük, akkor ingázott a másodosztály és az NB1 között. Jelenleg jó formában van az MTK, az utolsó öt meccsen három győzelem és két döntetlen a mérleg és még van esély-, bár nagyon kicsi, hogy elérjenek a 4. helyig, ami már nemzetközi kupát ér nekik. Szerintem nem biztos, hogy ezt ők olyan nagyon akarják.
  • A Ferencvárosnál egy kérdés van csak, hogy tudják- motiválni a játékosokat annyira, hogy azt nyújtják, amit tudnak. Ha ez így lesz, akkor bedarálja a kék-fehéreket a bajnok, ha viszont nem, akkor benne lehet egy döntetlen, mint meglepetés. Ahogyan Zalaegerszegen, úgy szinte bárhol előfordulhat. Szerintem most azok a játékosok kapnak majd esélyt, akik kevesebbet játszottak eddig. Szevikjan például a Nyíregyháza elleni kupaelődöntőn kiérdemelte, hogy ma kezdő legyen.
  • Simán képesnek tartom az MTK-t arra, hogy gólt szerezzen otthon az örökrangadón a Ferencvárosnak. Ebben az esetben viszont várható a több gól a meccsen.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
MTK – Ferencváros
Több mint 2,5 gól a mérkőzésen | 1.60 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Ronnie 2024-04-28 19:47:04
Gratulálok a szép kövér áprilisi ROI-hoz, Pákász!
Pákász 2024-04-28 20:27:02
Köszönöm szépen!
eden12 2024-04-28 15:02:07
✌️✌️✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.04.28. 17:45
MTK - FTC
1X2
Döntetlen
4.40 1 - 2
Tét 500
Kihagyott nyeremény 2200
nettovi 2024-04-28 09:54:03
szerintem itt pontot fog veszíteni a bajnok

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.04.28. 17:45
MTK - FTC
Kétesély
MTK vagy Döntetlen
2.54 1 - 2
Tét 100
Kihagyott nyeremény 254

további tippjeink a Foci világából

A DVTK legutóbb szégyenteljes 7-0-ás vereséget szenvedett Újpesten, valami olyan gyenge játékkal, ami gyanakvás nélkül szinte elképzelhetetlen!
A DVTK legutóbb szégyenteljes 7-0-ás vereséget szenvedett Újpesten, valami olyan gyenge játékkal, ami gyanakvás nélkül szinte elképzelhetetlen!
Talán Márton Gábor az egyik olyan edző, aki sajnálhatja, hogy véget ér a szezon, ugyanis a ZTE fejlődött talán a legtöbbek a tavaszi szezonban.
Talán Márton Gábor az egyik olyan edző, aki sajnálhatja, hogy véget ér a szezon, ugyanis a ZTE fejlődött talán a legtöbbek a tavaszi szezonban.
A bajnok és a két kieső kiléte már tudott, viszont a nemzetközi kupás helyekért még megy a harc! Matematikailag még az MTK beérheti a most 4. helyen álló Puskás Akadémiát a tabellán, de a gólarányt tekintve ezzel valószínűleg nem érnek el semmit.
A bajnok és a két kieső kiléte már tudott, viszont a nemzetközi kupás helyekért még megy a harc! Matematikailag még az MTK beérheti a most 4. helyen álló Puskás Akadémiát a tabellán, de a gólarányt tekintve ezzel valószínűleg nem érnek el semmit.