Hát papíron még mindkettőnek van matematikai esélye a célját elérni- (MTK: 3. hely, Kecskemét: bent maradás), de gyakorlatilag, mindketten bukták ezt a projektet. A bács-vármegyei vendégek hátránya már túl sok ahhoz, hogy behozzák, míg a fővárosi kék-fehérek riválisa az a Győri ETO, amely jelen pillanatban a legjobb formában lévő magyar csapat az NB1-ben. Kérdés az, ki nyeri a csalódottak csatáját ma a Hungária körúton!
- Az MTK sokáig nagyon jól pörgött, a 4. helyre abszolút egyedüli pályázó volt, de aztán kicsit elkezdtek romlani. Jelenleg az OTP Bank Liga 5. helyén áll, 12 győzelemmel, 11 vereséggel és 7 döntetlennel a szezon során. A csapat meccsenként átlagosan 1,63 gólt szerez, miközben 1,37-et kap, vagyis mérsékelten eredményes, de védekezésben nem tartoznak a legjobbak közé és a formájuk is rossz. A legutóbbi 5 mérkőzésükön nem tudtak nyerni (0 győzelem, 3 vereség, 2 döntetlen), legutóbb 0-0-ra végeztek Debrecen ellen. A gárda mindezek ellenére jó évet zár, egységes jó csapat, kiváló elegye a fiatal tehetségeknek, elég csak megemlíteni Molnár Adin és Molnár Rajmund szélsőket, akik minden bizonnyal hamarosan távoznak majd egy erősebb bajnokságba.
- A Kecskemét a bajnokság 12. helyén áll, már csak matematikai esélye maradt a bent maradásra. A szezonban mindössze 4 győzelemmel, 14 vereséggel és 12 döntetlennel állnak most. A csapat támadásban szenved, átlagosan kevesebb mint 1 gólt szerez meccsenként (0,97) –, miközben 1,63 gólt kap. Legutóbbi 5 meccsükön ugyan csak egyszer kaptak ki, de nyerni nem tudtak. A legutóbbi meccsük Nyíregyháza Spartacus ellen 2-2 lett, ami mutat némi előrelépést támadásban. Figyelemre méltó, hogy az utolsó egymás elleni mérkőzésen februárban Kecskemét hazai pályán 5-0-ra győzte le az MTK-t, de akkor egy vírusjárvány söpört végig az MTK-nál, az a meccs volt a mélypont, ebből nem szabad kiindulni!
- A két csapat közötti különbség főként a támadások hatékonyságában rejlik, hiszen MTK több mint másfélszer annyi gólt szerez, mint a Kecskemét. Ez pedig győzelemhez vezet ma.

TUDTAD, HOGY A TIPPLAPPAL ISMÉT 5000 FORINTOS FELTÖLTÉST KAPHATSZ? KATTINTS ÉS MEGTUDOD!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
MTK - Kecskemét
Igen
Ma azért nem kapnak ki (viszonylag nagyobb téttel teszem).
tippszelvény
MTK - Kecskemét
MTK vagy Döntetlen
tippszelvény
MTK - Kecskemét
Hazai és igen
tippszelvény
MTK - Kecskemét
Több, mint 3,5
tippszelvény
MTK - Kecskemét
Igen