2023.08. 11.

OTP Bank Liga: MTK - Kisvárda

OTP Bank Liga: MTK - Kisvárda

És már el is érkeztünk a mi kis NB-ünk harmadik fordulójához, amelynek pénteki nyitómeccsén az MTK a Hidegkuti Nándor stadionban fogadja a Kisvárdát. Vajon nehéz vár lesz az MTK-pálya, vagy könnyedén beveszik a Várdai vitézek?

  • A Kisvárda teljesítménye felemás volt ebben az első két fordulóban. A szezonnyitón remek játékkal, tulajdonképpen meglepetés-szerűen verték meg a Zalaegerszeget idegenben, a második körben pedig kikaptak Kecskeméten. De hát Kecskeméten mindenki kikap, a Kecskemét egy másik szint, meg kell tanulni, hogy Kecskeméten nincsen pont, csak részvétel! Szóval ennek a remekül játszó KTE-nek is tudott egy gólt lőni a Várda és mezőnyben a meccs java részében felvették velük a versenyt. A Kisvárda légiósai, különösen Spasic és Mesanovic kiemelkednek az NB1-ből, ráadásul Milos Kruscsics támadótaktikája egyre inkább zökkenőmentessé válik.
  • Az MTK viszont inkább negatív csalódás. Előbb döntetlen egy Pakstól, ami alapvetően akár pozitív is lehetne, csakhogy ez a Paks, nagyon úgy fest, idén nem az a Paks lesz, ami eddig volt. Kiismerték Bognár György stílusát és már készülnek rá a csapatok, megvan rá az ellenszer. Aztán a második meccsen kikaptak Zalaegerszegen, márpedig az eddigi játék alapján a Zete nálam mindenképp az egyik kiesőjelölt. Így viszont az MTK is meredeken süllyed ebbe a pozícióba. Pedig a gárda jó, a tehetséges fiatalok és a rutinos, sokat látott egykori válogatott veteránok jó elegyet alkotnak. Hazai pályán az MTK pedig támadófocit próbál majd játszani, amit Kruscsicsék lekontráznak majd. Személy szerint vendégsikert várok és gólváltást, de a tippem marad a gólváltás itt.
tipp
MTK - Kisvárda
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.77 | (8/10)

kapcsolódó meccs

MTK - Kisvárda

2023. 08. 11. 20:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
GABIBUSZ 2023-08-11 21:50:08
Hihetetlen,hogy létezik olyan marha aki belépőjegyet vesz egy ilyen meccsre!Ezek a nyomorultak ha holnap reggelig játszanak akkor se tudnának gólt rúgni ha egyáltalán tudják mi az!!
Niké 2023-08-11 10:34:21
Ez a mai jól illik a pénteki vallatós mérkőzések közé!
2.5 gól alatt tippelve!
Kisvárda harmadik idegenbeli mérkőzésére készül és tőlük Mesanovic míg hazai oldalon Németh az akit biztosan jobban őrizni fognak.
Kisvárda számára jó az 1 pont,MTK meg nem kap ki.
0-0 vagy 1-1-et tippelek!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.08.11. 20:00
MTK - Kisvárda
Gólszám 2,5
Kevesebb, mint 2,5
1.82 0 - 0
Tét 700
Nyeremény 1274
zsoma88 2023-08-11 09:20:46
!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.08.11. 21:00
Burnley - Manchester City
1X2
Manchester City
1.33 0 - 3
2023.08.11. 20:00
MTK - Kisvárda
Kétesély
Döntetlen vagy Kisvárda
1.46 0 - 0
Eredő odds 1.94
Tét 1000
Nyeremény 1940
seantaylor21 2023-08-11 05:04:21
Most ennel bátrabbat nem merek vállalni. Mtk kapogat golt aprankent de az a baj hogy ilyen 3-4 et senkinek nem rugnak szoval sima meccsuk nem lesz sose. A szláv gármándia múltkor besült a kecsó ellen most jobban teljesít

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.08.11. 20:00
MTK - Kisvárda
Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést
Nem
1.31 0 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1310
kohalmi82 2023-08-11 04:40:13
zte- MTK meccset a helyszínen láttam, két nagyon gyenge csapat volt a pályán. Mindkettő lőtt 1- 1 golt, 1 - 1 kapufát. MTK kihagyta a 11 -est , zte nem. Ennyi volt a különbség. Bognár, Németh K nem nagyon koszolta össze a mezét még a meccsvégén is. Ettől függetlenül tudnak ők futballozni amit lőttek gólt az csiki - csuki volt. Kádár sem emelkedett ki a csapatból, azon a meccsen. GG kimenetel reális szerintem is.
seantaylor21 2023-08-11 05:04:40
Üdv zalai vagy?

további tippjeink a Foci világából

A Fradi tavasszal leuralta az NB1-et, veretlen még mindig. A bajnoki cím megvan, készülnek a kupadöntőre és az Újpest elleni derbire. Ráadásul a háttérben már zajlanak a tárgyalások, lesz jövés-menés. A Debrecen pedig jó csapat és már tavaly is megtréfálta a Fradit az Üllői úton. Vajon ma is sikerül ez?
A Fradi tavasszal leuralta az NB1-et, veretlen még mindig. A bajnoki cím megvan, készülnek a kupadöntőre és az Újpest elleni derbire. Ráadásul a háttérben már zajlanak a tárgyalások, lesz jövés-menés. A Debrecen pedig jó csapat és már tavaly is megtréfálta a Fradit az Üllői úton. Vajon ma is sikerül ez?
A paksiak számára fontos ez a találkozó, hiszen a Vidi tegnap kiütötte az MTK-t, ezzel visszaelőzött! A második hely pedig-, a Fradi kupagyőzelme esetén, Európa Liga-indulást jelent! De Kecskeméten mindenkinek nehéz nyerni.
A paksiak számára fontos ez a találkozó, hiszen a Vidi tegnap kiütötte az MTK-t, ezzel visszaelőzött! A második hely pedig-, a Fradi kupagyőzelme esetén, Európa Liga-indulást jelent! De Kecskeméten mindenkinek nehéz nyerni.
Célegyenesben vagyunk már az OTP Bank Ligában, de ez a meccs már nem hordoz tétet magában. A Mezőkövesd kiesett, már csak szenvednek és még az a szenvedély és dac sincs bennük, hogy harcolva haljanak meg és essenek ki! A ZTE pedig már csak előre néz.
Célegyenesben vagyunk már az OTP Bank Ligában, de ez a meccs már nem hordoz tétet magában. A Mezőkövesd kiesett, már csak szenvednek és még az a szenvedély és dac sincs bennük, hogy harcolva haljanak meg és essenek ki! A ZTE pedig már csak előre néz.