friss 58 perce

OTP Bank Liga: MTK – Kisvárda

OTP Bank Liga: MTK – Kisvárda

Négy meccs, két pont és ezzel máris a 10. helyen áll a Kisvárda, mondhatni helyére kerülnek a dolgok. Az MTK viszont jól kezdett, hat meccs után 4. helyen áll, és még egy-két jó meccs, például ez és meg tudja erősíteni a helyét az első harmadban!

  • Ez a két csapat kiválóan példázza az NB1 hektikusságát és kiismerhetetlenségét! Most az MTK a dobogó alatt van közvetlen, a Ksivárda a kieső hely fölött éppen csak, de volt ilyen tavaly is és aztán megjárta mindkét gárda a tabella teljes terjedelmét! A létra összes fokát mondhatni. Az MTK erősebb keretből gazdálkodik, ebben jobb, de Supka Attila rutinos, ravasz edző, tapasztaltabb, mint Pinezits Máté, szerintem ezen a fronton a Kisvárdánál az előny! Az utolsó két meccsen a DVSC vel szemben és az ETO ellen is megőrizték az egy pontot, sőt a Loki be sem tudott találni nekik! A Várda védelme kemény mint a beton, a játékosok határozottak, már-már durvák, de a támadási hatékonyság kritikán aluli. Az MTK rendkívül kreatív, proaktív csapat, szerveznek, előrejátszanak és a csapatban található számos ügyes akár válogatott szintű játékosnak köszönhetően eredményesek is. 13 gólt lőtt az MTK, ez a legtöbb a Paks és az Újpest is ennyit lőtt, de senki más nem!
  • Minderre jön még a hazai pálya előnye és azt hiszem, a három pont Jurekéknál marad ma!

100% BEFIZETÉSI BÓNUSZ és 3000 Ft értékű INGYENES FOGADÁS ütheti a markod, ha most regisztrálsz a Tippmixpróra!

tipp
MTK – Kisvárda
MTK nyer | 2.06 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Ha csak az eddigi hat fordulót vesszük alapul, akkor a legnagyobb negatív meglepetés a Debrecen. Szenvedés a pályán, döntetlenek és jobbára Dzsudzsáknak köszönhetik a pontokat. Nehéz dolguk lesz Pakson, mondhatni, reménytelen.

A Tipplapon idén is egy egész szezonon át tartó nyereményjátékot hirdetünk, amely a VB-játékhoz hasonló módon zajlik majd. Kérjük, hogy a SZABÁLYZATOT mindenki olvassa el! Sok sikert mindenkinek! EBBEN A POSZTBAN KELL TIPPELNI AZ 3. FORDULÓRA!

A Vasas egy jó kezdet után két meccsen is vereséget szenvedett, ezzel vissza is süllyedt az 5. helyre, míg a Nyíregyháza egyelőre hét ponttal a 8. pozícióban álldogál. De a tabella annyira szoros, hogy két rossz meccs és teljesen átalakulhat az állás. Át is fog!