2026.08. 22.

OTP Bank Liga: MTK – Nyíregyháza

OTP Bank Liga: MTK – Nyíregyháza

A 4 meccs után ötpontos MTK hazai pályán fogadja a hat egységgel rendelkező Nyíregyházát. A Szparinál Bódog fegyelmi ügye elviszi most a koncentrációt, és a Nyíregyháza inkább hazai pályán erős, idegenben gyengén muzsikál!

  • Az MTK idén is hullámzó teljesítményt nyújt majd, ahogyan mindig is szokott. Ez már idén is megfigyelhető, hiszen egy szép győzelem után játszottak két döntetlent Kispesten és Újpesten, ezek az X-ek beleférnek, de hazai pályán illett volna pontot szerezni a Puskás Akadémia ellen, ami nem sikerült. A koncepció is marad, az MTK kinevel és elad fiatalokat, a bajnoki részvétel és helyezés csak extra, nem az a lényeg. Idén is a rutinos játékosok remek elegye a keret a fiatal huszonéveik elején vagy akár alatta járó tehetséges fiataloknak. Nem csodálkoznék, ha a játékosexportban Kerezsi Zalán lenne a következő. Fiatal tehetségek-fiatal edző, a 42 éves Pinezits Máté folytatja a munkát a csapat élén, meglátjuk, hogy az idei szezonja jobb lesz-e, mint a tavalyi.
  • A Nyíregyháza jól kezdett, majd visszaesett két vereséggel, de legutóbb ismét nyerni tudott a Szabolcs-Szatmár-Bereg-megyei gárda. A játékvezetést bírálta, sőt szidalmazta Bódog Tamás, tegyük hozzá, teljesen jogosan! De nem nyert hangszórót az MLSZ-nél, akik előbb eltiltották a mestert, majd még eljárást is indítottak ellene. Javaslom, hogy játékvezető-képzést és továbbképzést tartsanak inkább, mert valóban kritikán aluli, amit a magyar játékvezetői kar művel a meccseken! Ez az incidens biztosan megzavarja majd a Nyíregyháza felkészülését és azt is hozzá kell tenni, hogy a Szpari hagyományosan eredményesebb hazai pályán! Ez most is így van.
  • Az MTK-nak most kijön a lépés és a Hungária Körúton tartják a három pontot.

 100% BEFIZETÉSI BÓNUSZ és 3000 Ft értékű INGYENES FOGADÁS ütheti a markod, ha most regisztrálsz a Tippmixpróra!

tipp
MTK – Nyíregyháza
MTK nyer | 2.36 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tibcsi68 2026-08-22 10:52:02
Egyetértek veled a játékvezetéssel és Bódoggal kapcsolatban.
A loki ellen azt állítják ki akit lekönyököltek, majd 1 hét után tiltják el Batikot!
A kisvárdai Oláh lekönyökölte Tarcsit, akit még mindig a kórházban áplnak, ez egy sárgát ért a bírónál, de a varban ülő kulcsár kati is mit nézett, minek ülnek ezek a varban, ugyanolyan felelős az a nő is!
Bármelyik edző kiakadt volna ezen, igen zavar van most a nyiregyi fejekben, hogy most mi van...
Nem tudom hogy jön ki ez a meccsen, teszek egy tippet.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.08.22. 17:30
MTK - Nyíregyháza
Vendégcsapat - Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
2.17 2 - 1
Tét 400
Kihagyott nyeremény 868
tibcsi68 2026-08-22 18:35:43
Kaptunk egy ajándék tizit..

további tippjeink a Foci világából

A forduló legfontosabb mérkőzését Győrben rendezik, ahol a második helyezett ETO FC a listavezető Puskás Akadémiát fogadja. Mindkét csapat 15 ponttal áll nyolc forduló után, így a találkozó nemcsak a közvetlen rivális legyőzése, hanem a tabella élének megszerzése miatt is különösen fontos. Két általam „nagyon kedvelt” csapat (irónia) találkozik ma és a realitás nagyjából azonosul a szívem vágyával és döntetlen-körüli eredményre van kilátás. Na lássuk a részleteket!

Igazi külvárosi rangadó következik, ahol a gyengén rajtoló Kispest hazai környezetben fogadja a város másik széléről érkező lila-fehér alakulatot. A vendégek a negyedik helyről, 14 ponttal várják a találkozót, míg a Honvéd hat ponttal a tabella utolsó helyén áll, igaz, a kispestiek egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. A két csapat több mint három év után találkozik ismét egymással az élvonalban!

A ZTE–Nyíregyháza találkozón két, a kiesőzónától távolodni igyekvő csapat csap össze a ZTE Arénában. A bajnoki tabellán a Nyíregyháza nyolc ponttal a tizedik, a ZTE hat ponttal a tizenegyedik helyen áll. A háromhetes válogatott szünet után mindkét együttes számára fontos lehet a pontszerzés, ezért izgalmas és hajtós találkozó várható!