2023.10. 22.

OTP Bank Liga: MTK – Puskás Akadémia (Vissza a győztes útra!)

OTP Bank Liga: MTK – Puskás Akadémia (Vissza a győztes útra!)

Az NB1-ben két rossz mérkőzés után a hatodik helyen álló MTK szeretne visszatérni a győztes pályára, de ehhez ma egy erős ellenfelet kellene legyőznie az 5. helyezett Puskás Akadémia képében.

  • Az újonc MTK remek stílust honosított meg, sokpasszos, gyors játék, kombinatív futball, amely egyértelműen a gólra tör. A Sándor Károly Akadémián már az utánpótlásban nevelkedő gyerekeket is úgy edzik, hogy képes legyen ezt a játékot a lehető legjobban elsajátítani. Az akadémián nem az számít, hogy az adott korcsoport megnyerje a bajnokságát, hanem az, hogy futballistákat neveljenek, a játékosok egyénileg fejlődjenek! És ennek az eredménye a felnőtt csapat játéka. Most beleszaladtak két vereségbe (1-6 Fradi és 0-3 Vidi), de mindkét csapat kerete nagyon erős, válogatott játékosokkal teletűzdelt csapat. Nem ebből a két meccsből kell kiindulni, sokkal inkább az addig összeszedett 14 pontból!
  • A Puskás Akadémia tele van remek játékosokkal, de nincs arculata, nincs stílusa, megmondani sem lehet, hogy mikor milyen játékkal rukkolnak elő. Hornyák Zsolt alapvetően kontrafocit játszat csapatával, de helyenként ez átmegy proaktív támadójátékba. Az MTK ellen biztosan nem így lesz, mert a fővárosi kék-fehérek mindig letámadnak, ahogy írtam fentebb és ez ellen a harcmodor ellen jobban érvényesülhet a Puskás kontrajátéka. A felcsúti gárda legutóbb 1-0-ra verte meg a Kisvárdát otthon, az a játék nem lesz elég ma az MTK ellen!
  • Az MTK kihasználta a válogatott szünetet és megfelelően felkészült ma. Biztosan betalál majd és ha a Puskás nem tudja felvenni a kesztyűt, akkor vereséget szenvednek. Éppen ezért arra számítok, hogy egy látványos támadófocit mutató meccset láthatunk ma, ahol mindkét gárda betalál minimum egyszer.
tipp
MTK - Puskás Akadémia
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.64 | (8/10)

kapcsolódó meccs

MTK - Puskás Akadémia

2023. 10. 22. 13:15 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Ronnie 2023-10-22 12:19:43
Mindenhol szétkürtölték, hogy a Fradi telt házat csinál most két fordulóban is, hát kíváncsi lennék ennek a meccsnek a valós nézőszámára :D
Aztán lehet beállt az M1-es autópálya, mert néptömegek indultak el Felcsútról.
Ronnie 2023-10-23 00:18:42
1200 fő az Eredményeken, duplája NSO-n, ahol az összes bérletest és családtagot is számolják.

további tippjeink a Foci világából

Azért nem állnék oda Bódog mester pofonja elé, érdemes megnézni a karját a Szpari-edzőnek! Rúsz Márton játékvezető agyán is átvillanhatott néhány Bud Spencer film jelenete abban a pillanatban. Summa Summarum, tettlegességig nem fajult az incidens, csak ordibálásig, de Bódogot így is három meccsre eltiltották, így ma sem lehet ott a kispadon, a Kisvárda vendégjátékán!

Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
A két újonc találkozik idén először az NB1-ben, ahol az eddig mutatott játék alapján a Vasas jobbnak tűnik valamivel, de a hazai pálya előnye kiegyensúlyozza ezt. Szoros, harcos mérkőzés várható, az NB2-ben a Honvéd örülhetett, lesz-e revans ma?