
Budapesti rangadót is rendeznek az OTP Bank Liga zárófordulójáan, ahol az MTK a Hidegkuti Nándor Stadionban fogadja az Újpestet. Különösebb tétje ennek a találkozónak sincs, a hazai pálya előnye miatt a kék-fehérek esélyesebbek.
- Az MTK Budapest jelenleg az 5. helyen áll a bajnokságban, és a szezon során 13 győzelmet arattak, 12 alkalommal vereséget szenvedtek, valamint 7 döntetlent értek el. A csapat meccsenként átlagosan 1.63 gólt szerez, miközben 1.38 gólt kap, vagyis mérkőzéseik általában gólgazdagok. A bajnokság végére leeresztettek, a legutóbbi öt találkozójuk közül csupán egyet tudtak megnyerni, három vereség és egy döntetlen mellett. Mivel az MTK első számú feladata a tehetséges fiatalok kinevelése és beépítése a csapatba, nem elvárás a jó helyezés a tabellán. Persze jó, ha összejön a nemzetközi kupa, de ha nem, az sem baj, csak legyenek fiatalok, akiket értékesíteni lehet később. Hát az most van! Varjú Benedek válogatott lett, a 20 éves Molnár Ádin (1 gól, 5 gólpassz) teljesítményéről csak felsőfokban lehet beszélni, de a két évvel idősebb Molnár Rajmund (5gól, 5gólpassz) is kiemelkedő tehetség! Ők ketten akár már jövőre máshol-, komolyabb bajnokságban kergethetik a bőrt, komoly bevételhez juttatva ezzel az MTK-t. Mindazonáltal Horváth Dávid kiváló munkát végez, a gárda sokmozgásos, sokpasszos kreatív támadójátékot játszik. A védekezésen kell majd javítani és akkor dobogós is lehet az MTK.
- Az Újpest szezonja kudarcos. Hiába vette át a csapatot a MOL, adva ezzel a szakvezetésnek egy végtelen bukszát, idén nem sikerült számottevő erősödést elérni. A gárda a tabella 7. helyén áll, és 8 győzelem mellett 10 vereséget, valamint 14 döntetlent jegyez a szezonban. A csapat visszafogottabb támadójátékot mutatott, mindössze 1.09 gólt lő meccsenként, miközben 1.34-et kap. Az utóbbi öt mérkőzésük során egyszer sem tudtak nyerni, négy döntetlen és egy vereség a mérlegük – legutóbb a Nyíregyháza Spartacus ellen játszottak 2–2-es döntetlent. Noha az eredményeik nem kiemelkedőek, formájuk stabil, és kevesebb gólt engednek ellenfeleiknek, mint az MTK. A csapat célja belátható időn belül utolérni a Fradit, de jövőre már kötelező a nemzetközi kupa. Hát az dobogót jelent, de szerencsés esetben is minimum 4. helyet! Ettől pedig most jó messze van az UTE. Nyáron nagyon komoly bevásárlás várható, Damir Krznar vezetőedzőnek már most megvannak az elképzelései. Hát majd meglátjuk. Jelenleg azonban még jobb az MTK!
- Egy gólokban gazdag, nyílt meccsre van kilátás, ahol az MTK dominanciája érvényesülhet. Bár az Újpest a döntetlenek mestere lett az elmúlt hetekben, az MTK lendületesebb támadójátéka és az eddigi fölénye miatt hazai siker várható.
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
MTK - Újpest
Újpest
Hajrá Violák!!!!!