2025.02. 08.

OTP Bank Liga: Nyíregyháza – Kecskemét

OTP Bank Liga: Nyíregyháza – Kecskemét

Ez a meccs meghatározó lesz a kiesés szempontjából mindkét csapatnak. Ha a hazaiak nyernek, akkor megnyugtató előnyt építhetnek ki a Kecskeméttel szemben, ha pedig a vendégegyüttes szerez három pontot, akkor már csak egy pont különbség lesz a két gárda között.

  • A Nyíregyháza stílusa tipikusan az angol brusztolós, harcos fizikai erőfoci, ez Tímár Krisztián játéka, amit Angliában szedett magára. A játékosait is ennek megfelelően válogatta ki, ennek megfelelően formálódott a Szpari kerete. Múlt héten Debrecenben havas-fagyos pályán kellett játszani, ami legkevésbé ennek a stílusnak a legrosszabb, amit a Nyíregyháza képvisel. Ez meg is látszott a játékon, ráadásul egy hajtós Debrecennel kerültek szembe és ki is kaptak. A következmény az, hogy a 9. helyre leszánkáztak és ezzel tulajdonképpen kialakult az a négyes, amely, szerintem, a kiesés ellen harcol majd és amelyből kettő kipottyan majd. Ebbe a küzdelembe még talán beleszólhat a Győr és a Fehérvár is, de jelen pillanatban az ő játékerejük még jobb. A Szpartacus otthon nagyon erős! A csodálatos Városi Stadion elkészült és a szurkolók rendre meg is töltik! Nagyon hangulatos, jó meccseket játszanak itt, van létjogosultsága az ő NB1-es szereplésüknek. Sajnos a bent maradás nem ez alapján dől majd el. Mindenesetre ma nagy lépést tehetnek Tímárék a bent maradás érdekében.
  • A Kecskemét amit otthon művelt, az minden volt, csak nem foci. A ZTE-vel sikerült összehozni egy jó 90-pár perces kínzást, aminek a végén egy szerencsés tizenegyessel a KTE megszerezte a három pontot. Kapura nemigen voltak veszélyesek, a szintén harmatgyenge Zetével szemben. A Szpari pedig nagyságrendekkel jobb csapat, mint a zalai gárda. Viszont a hazaiaknak nem szabad fejjel rohanni a falnak! Ha ügyelnek a gyors kecskeméti játékosokra és tudják uralni a meccset, akkor nem kérdés a győzelem.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Nyíregyháza – Kecskemét
Nyíregyháza nyer | 2.09 | (9/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zsoma88 2025-02-08 13:20:49
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.08. 14:30
Nyíregyháza - Kecskemét
1X2
Kecskemét
3.70 0 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3700
tibcsi68 2025-02-08 11:57:27
Gyenge volt a 2.félidő a Loki ellen, most lehet és kell javítani!
Tisztelem Gerát és szurkolok is neki, Tímár remélem ráncba szedte a csapatot.
Nem is tippelhetek mást.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.08. 14:30
Nyíregyháza - Kecskemét
1X2
Nyíregyháza
1.85 0 - 0
Tét 500
Kihagyott nyeremény 925

további tippjeink a Foci világából

A téli szünet előtti utolsó fordulóban a 4. helyen álló Debrecen hazai körülmények között fogadja a 6. helyezett Kisvárda csapatát. Kelet-magyarországi összecsapásról van szó, így motivált csapatokat láthatunk majd.

Újpesten megérkezett Dárdai Pál! Ő lesz a klub sportigazgatója, otthagyta ezért a munkáért a Herthát és Berlint. Ma pedig meglehet a sima győzelem is, hiszen az utolsó helyezett Kazincbarcika érkezik a Megyeri útra.

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!