2025.02. 22.

OTP Bank Liga: Paks – Debrecen

OTP Bank Liga: Paks – Debrecen

A Paks az Üllői úton tudott nyerni 2-0-ra a vergődő Ferencváros ellen, míg a Debrecen kikapott otthon a Felcsúttól, ahogy azt az előző elemzésben már kifejtettem. A Paks most elkezdte üldözni az ezer sebből vérző Fradit, nekik a második hely kell, már nagyon régen volt ilyen verhető és fogható a zöld-fehér bajnokcsapat, Pakson pedig újabb pontokra van szükség.

  • A Paks mindkét gólját Böde Dani szerezte, aki 38 évesen az NB1 gólkirály-jelöltje. Szerényen hárított, amikor a meccs utáni interjúban a riporter rákérdezett erre, pedig nagyon is jó esélye van rá! És hát meg is érdemelné. Benne megvan még a tisztesség és nem örült a góljainak a Fradi ellen, még ki is intett elnézést kérve a fradisták felé, akik nem is tudtak rá haragudni. Bezzeg Bognár György nem fogta vissza magát. Úgy vigyorgott, hogy egy rulettasztal is befért volna a szája szegletébe! De hát ez ilyen, tőle nem is lehet ennél jobbra számítani. Jó csapat a Paks, a három mega-mammut csatára közül Böde a legkisebb! Tóth Barna mellett Dani eltörpült, amikor a pálya szélén álldogáltak a cserénél! Elképesztő testi ereje van Tóth-nak. Ahogy Bognár is megemlítette, ha két ilyen birodalmi lépegető fenn van a pályán, akkor nagyon nehéz őket tartani. A Paks pedig játssza a gyors direkt támadófociját és bizony ez a stílus nagyon is kifizetődő.
  • Nekem a megújult DVSC játéka is nagyon tetszik! Szemre kifejezetten tetszetősen passzolgatnak és villámgyorsan lendülnek át támadásba. Az átigazolási időszakban hozott játékosk, mind-mind nagyon jól beváltak, megerősítették a Lokit. A balszerencsének és a közvetlen riválisok győzelmei miatt még mindig, vagyis hogy újra kieső helyen van a Loki, de mérget lehet rá venni, hogy nem fognak kiesni. Ha pedig nyáron tovább erősítik a gárdát egykori El Maestro-játékosokkal, akkor jövőre akár sokkal komolyabb célkitűzés is lehet belőle
  • Ezen a mai meccsen Pakson mindenképp a hazaiakat látom esélyesebbnek, de a Debrecen támadó stílusa is hozhat részeredményt. Mindkét csapat betalál és akár három gól is lehet ezen a meccsen.

Minden újonnan regisztráló felhasználó 5.000 Ft-os üdvözlő bónuszban részesül a TIPPMIXPRÓN! Részletekért kattints! 

tipp
Paks – Debrecen
Mindkét csapat szerez gólt + több mint 2,5 gól a mérkőzésen | 1.87 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Niké 2025-02-22 17:03:53
Szerintem a Debrecent megmentik!
DZSB7 miatt!
Nem vèletlenül volt ez a nagy bevàsàrlàsuk.
bazsi411@gmail.com 2025-02-22 07:36:08
Jól is tette, hogy vigyorgott. Ezen a Fradi csak röhögni lehet. Ma is nyer a Paks, szár ez a Debrecen.

további tippjeink a Foci világából

A téli szünet előtti utolsó fordulóban a 4. helyen álló Debrecen hazai körülmények között fogadja a 6. helyezett Kisvárda csapatát. Kelet-magyarországi összecsapásról van szó, így motivált csapatokat láthatunk majd.

Újpesten megérkezett Dárdai Pál! Ő lesz a klub sportigazgatója, otthagyta ezért a munkáért a Herthát és Berlint. Ma pedig meglehet a sima győzelem is, hiszen az utolsó helyezett Kazincbarcika érkezik a Megyeri útra.

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!