2021.01. 24.

OTP Bank Liga: Paks - Diósgyőr, Feláll a halott?

OTP Bank Liga: Paks - Diósgyőr, Feláll a halott?

Szintén az OTP Bank Ligában lesz ma egy mérkőzés, ahol a szerdán a Fradi-pályán nyerni tudó Diósgyőr ma Paksra utazik. A tolnai alakulattal nehéz dolga lesz a borsodiaknak, ugyanis Bognár György az a szakember, aki a megalkuvás nélküli támadásban hisz.

Paks - Diósgyőr
01. 24. 15:45 NB I

  • Zoran Zekic a kemény munkában, a fegyelemben hisz és persze kellenek a jó játékosok is neki. A Diósgyőrhöz a tulajdonosváltás után nem kevesebb, mint 8 játékos érkezett, zömében horvátok. A szintén horvát szakvezetőnek nagyon kevés ideje volt együtt dolgozni a csapattal, ám láss csodát, mégiscsak sikerült megverni a bajnok és BL-csoportkörös Ferencvárost, ráadásul idegenben! Ott ahol 61 mérkőzés óta nem tudott nyerni bajnoki mérkőzést másik csapat. Még a Vasas volt az utolsó, valamikor talán 2017-ben. De ha nem akkor, akkor kijavítotok majd. Az új játékosok közül négyen a kezdőben voltak, különösen a védelmet szervezte át alaposan Zekic-mester és azt is látni lehetett, hogy a megalkuvást nem tűrő akarattal sem lesz baj. Persze a Fradi ettől még mintha elfelejtett volna gólt lőni és ahogy az lenni szokott, jött is a büntetés Asmir Suljic személyében. 
  • Ma viszont Paksra utaznak, ahol Bognár György az edző, aki arról híres, hogy még képes megbüntetni is a játékosait, ha nem tesznek meg midnent a gólszerzés érdekében, még akkor is ha adott esetben 3-4 góllal vezetnek. A jelmondata lehetne az, hogy -csak lőjünk eggyel többet mi- A gólkirály-jelölt Hahn János további három évre hosszabbított, így minden együtt van, hogy egy jó teljesítménnyel rukkoljon ki. 

Pakson nagyon nehéz nyerni, nem vagyok benne biztos, hogy a Fradi-elleni sikerből ki lehet-e indulni. Ha ma is nyer a DVTK, akkor elmondhatjuk elindult valami. De én nem hiszek ebben. 

tipp
Paks - Diósgyőr
1X2 | Paks | 1.99 | (7/10)

kapcsolódó meccs

Paks - Diósgyőr

2021. 01. 24. 15:45 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
AgentX 2021-01-25 09:14:36
Igazad lett Bognárral kapcsolatban.Köszönöm,kicsit tisztább a kép.Üdv.
UltrasKispest 2021-01-24 10:18:45
Szerintem ez a gg tipikus esete. Diónak menni kell, paks meg Bognárral szintén nem védekezik
AgentX 2021-01-24 09:40:16
Ez a mecss nálam vendégsiker, mivel a Diósgyőrt olyan üzleti körök karolták fel, ahová a Felcsút is tartozik, lásd a Fradi tegnapi PA. ellni meccsét és a Diósgyőr elleni vereségét. Tehát a halott fel fog támadni.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.01.24. 15:45
Paks - Diósgyőr
1X2
Diósgyőr
3.00 2 - 1
Tét 500
Kihagyott nyeremény 1500
Pákász 2021-01-24 09:54:57
Szia!
Igen, de a Paks nem hiszem, hogy lefekszik az üzleti köröknek. A Fradinak mindegy volt (Bár a tegnapi játékot és meccset látva, nem volt az), de a Paks ha nem vigyáz ki is eshet. Másrészt Bognár nyakas ember, nem fogja odaadni a pontokat. El kell venni tőle. És a stlus, amit a játszat Bognár a Pakssal be szokott válni.

további tippjeink a Foci világából

A téli szünet előtti utolsó fordulóban a 4. helyen álló Debrecen hazai körülmények között fogadja a 6. helyezett Kisvárda csapatát. Kelet-magyarországi összecsapásról van szó, így motivált csapatokat láthatunk majd.

Újpesten megérkezett Dárdai Pál! Ő lesz a klub sportigazgatója, otthagyta ezért a munkáért a Herthát és Berlint. Ma pedig meglehet a sima győzelem is, hiszen az utolsó helyezett Kazincbarcika érkezik a Megyeri útra.

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!