2023.10. 29.

OTP Bank Liga: Paks – Kisvárda

OTP Bank Liga: Paks – Kisvárda

A Bognár-féle Paks ismét visszatért a régi stílusához, hogy minél több gólt kell lőni, mint amit kapnak. A Kisvárda viszont megerősödni látszik Mátyus János vezetése alatt, volt idejük összecsiszolódni és most egy jó darabig csak otthon játszanak majd. Ma viszont Pakson meccselnek, ahol az eddigi teljesítmény alapján a hazaiak látszanak az esélyesebbnek.

  • A Paks legutóbb 5-2-re nyert Zalaegerszegen, de azt tudni kell, hogy a ZTE védelme a leggyengébbek közé tartozik az élvonalban. A mai meccsen a helyzet pedig pont fordítva lesz! Mátyus János Budafokon is bebizonyította, hogy érti a szakmát. Az akkor kiesőhelyek közelében álló Budafokot felhozta a középmezőnybe, majd a kupadöntőbe vezette a gárdát. Az egykori kőkemény balbekk a védekezés fontosságát tartja szem előtt. A Kisvárdánál pedig annál sokkal jobb a játékosállomány, minthogy kiessen a Várda! A válogatott szünet után az első meccsét-, egy nagyon fontos kiesési rangadót a Mezőkövesd ellen, már megnyert a szabolcs-vármegyei alakulat, ma pedig újabb fontos pontot-pontokat szerezhet, csak ehhez meg kell fojtani Bognár György magasra tolt védekezését és le kell zárni a széleket és azokat a passzsávokat, amelyeken a Paks a kapu elé juttatja a labdát. A Paks az egyik olyan csapat, amelyik a legkevesebb passzal éri el az ellenfél kapuját. Ha a védelem zár, akkor már csak néhány olyan kontrát kell befejezni góllal, amely adódik majd a mérkőzés folyamán. Jasmin Mesanovic, Driton Camaj és Jaroslav Navratil remek játékosok, képesek veszélyt teremteni a kapu előtt. Pakson sok múlik majd Szappanos kapuson, aki kétségkívül az idei tolna-megyei alakulat egyik legjobbja!
  • Azt várom, hogy ma nem a gólok lesznek középpontban, hanem a mezőnyjáték és a küzdelem. Tipp: Under 3,5 gól 1,45-öt ér.
tipp
Paks – Kisvárda
kevesebb mint 3,5 gól a mérkőzésen | 1.45 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Ronnie 2023-10-29 01:18:55
Jázmin hercegnő megsérült a Kövesd ellen, idén már nem játszhat. Ettől függetlenül Bognár-káoszt várok, 2,5 gól fölé teszem 1,71-ért, de szerintem meccs után sajnálni fogom, hogy nem 3,5 fölé raktam 2,68-ért.
hajdusagifalfirkasz 2023-10-29 17:15:06
Bánom én is, pedig a mindkét csapat 2.5 fölé is nagyon adta magát...

további tippjeink a Foci világából

A téli szünet előtti utolsó fordulóban a 4. helyen álló Debrecen hazai körülmények között fogadja a 6. helyezett Kisvárda csapatát. Kelet-magyarországi összecsapásról van szó, így motivált csapatokat láthatunk majd.

Újpesten megérkezett Dárdai Pál! Ő lesz a klub sportigazgatója, otthagyta ezért a munkáért a Herthát és Berlint. Ma pedig meglehet a sima győzelem is, hiszen az utolsó helyezett Kazincbarcika érkezik a Megyeri útra.

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!