2022.02. 25.

OTP Bank Liga: Paks - MOL Fehérvár

OTP Bank Liga: Paks - MOL Fehérvár

Az edzőváltáson átesett MOL Fehérvár FC az Újpest elleni meccsét is elvesztette legutóbb, ez sorozatban a negyedik összecsapás volt, amin pont nélkül maradtak. Nikolics nem tudott megszólalni a meccs utáni sajtóinterjú alatt, csak zokogott. Az biztos, hogy Michael Borisz legfontosabb feladata az, hogy a fejekben és a szívekben rendet tegyen, mert focizni azt biztosan nem felejtettek el a fehérvári legények.

PAKS - FEHÉRVÁR
2022.02.25. 20:00

  • A semleges szurkolók biztosan sajnálják már a Fehérváriakat, hiszen példa nélküli gödörben van a csapat. Pedig a téli pauzában kiválóan igazolt a csapat, legutóbb érkezett még Bese Barnabás is, így most már semmi, de semmi kifogásuk nem lehet a játékosoknak. Gondolom, nincs is. Michael Borisz gőzerővel dolgozik és a fiatal német szakember már bizonyított Magyarországon. Egészen biztos vagyok benne, hogy össze fogja rakni a Vidit is. A 4-3-3-as játékrend mellett az állandó támadások is jelezték az MTK egykori vezetőedzőjének jelenlétét. Márpedig a Vidi kerete kiemelkedik a magyar viszonyok közül, olyan kiváló játékosok vannak a csapatban, akik akár még a Ferencvárosba is beférnének, elég csak Petrjakra, vagy Negóra gondolni. Minden poszton több hasonló képességű játékos várja a bevetést, már csak tényleg fejben kell megnyugodni kissé! Ha jön az első győzelem, utána kialakulnak a dolgok.
  • A Pakssal nem a legjobbkor találkoznak, ez biztos. Bognár György megalkuvás- és ész nélküli támadójátéka, a védekezés szinte teljes elhanyagolsása mellett gyakorta beválik, elég csak a Fradi megruházására gondolni legutóbb. Csakhogy ha az ellenfél felismeri, hogy nem elsődlegesen a támadásokkal kell megverni a Paksot, hanem egy nagyon kemény és zárt védekezéssel, akkor nem tudnak fickándozni és előbb-utóbb egy-, vagy jó csapat esetén több gól is bevihető a kontrákból. Így kapott ki a Paks többek között a Gyirmóttól oda-vissza! Michael Borisz okos ember és biztos vagyok benne, hogy rájön erre. Akkor pedig megfogják a nagy testű Ádám Martint, - nem fogadnék arra, hogy beválik a válogatottban, dietetikus ide-, vagy oda - és a játékmestert is hatástalanítják, máris csak egy középcsapat a Paks. A Fehérvár egy komoly, erős csapat, csak nincs jó passzban. Most fordul a kocka! Nem kap ki ötödször is a Fehérvár! 
tipp
Paks - Fehérvár
Kétesély | Döntetlen vagy Fehérvár | 1.47 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Paks - Fehérvár

2022. 02. 25. 20:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
LokiPeti 2022-02-26 11:08:31
MEGINT KEZDED MI!
AZT MEGINT NYERTEK MI!
JÓ A TAKTIKÁD!
ÉSZ NÉLKÜLI JÁTÉK TE SURMÓ!
GABIBUSZ 2022-02-25 22:21:54
A komoly erős Fehérvárt 0-2-ről oktatta a szerinted középcsapat Paks! Borzasztóan idegesítő ahogy sztárolod a zsoldosokkal felálló Fradit /ez még megbocsájtható hisz állítólag fradista vagy/ és Fehérvárt! Szerinted nemzetközi szintéren,hogyan érhetünk el eredményeket ha nincsenek ilyen csapatok akik kinevelnek ügyes MAGYAR fiatalokat???? Az meg ,hogy azt a csatárt aki 22 gólt jegyez a bajnokságban/egymaga többet lőtt mint Kodro és Mmaee együttvéve/ fikázod az egyszerűen felháborító! Szerinted mi a f@szt kéne neki csinálni hogy bekerüljön a válogatottba ha nem gólokat rúgni????? Mindenesetre sokkal sikeresebb Ő focistának mint Te tippadónak! Ennyi !!!
Lalika 2022-02-25 20:17:13
Úgy látom jobban megy szegény ukrán játékosok nélkül a foci Fehérváron… :(
Bill 2022-02-25 19:01:40
haha

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.02.25. 20:00
Paks - Fehérvár
1X2
Döntetlen
3.85 3 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3850
Giuseppe1974 2022-02-25 08:53:34
Legyen mindkettőtöknek igaza!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.02.25. 20:00
Paks - Fehérvár
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Vendég és igen
3.95 3 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3950
seantaylor21 2022-02-25 11:48:03
Na ez a helyes tipp
jacksly 2022-02-25 07:09:52
Én inkább ebben lennék biztos 🤔

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.02.25. 20:00
Paks - Fehérvár
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.44 3 - 2
Tét 1000
Nyeremény 1440
atti77 2022-02-25 10:00:40
Akkor inkább ez!!!
mindkét csapat szerez gólt, és több mint 2.5 - 1.71
cucu 2022-02-25 11:08:35
Az iskolában is az ötös a legjobb,legyen meg a fehérváriaknak is...:)
Pákász 2022-02-25 11:23:30
Alapvetően ezzel egyetértek! :D És jövőre sem kell túl jól tanulni az iskolában

további tippjeink a Foci világából

A Puskás Akadémia döntetlent játszott a Ferencvárossal, jaj, hogy örültek neki, pedig hát a legutóbbi négy bajnokin két vereség, két döntetlen a mérleg, ez pedig azt jelzi, hogy hiába a második legerősebb játékosállomány és a mindent kielégítő anyagi- és infrastrukturális lehetőségek, egyre csökken az esély a felcsúti dobogóra! Ma pedig a fejér-megyei rangadó következik egy második helyen álló Vidivel! Vajon elszúrják ezt az estét is a felcsúti legények, vagy sikerül nyerni?
A Puskás Akadémia döntetlent játszott a Ferencvárossal, jaj, hogy örültek neki, pedig hát a legutóbbi négy bajnokin két vereség, két döntetlen a mérleg, ez pedig azt jelzi, hogy hiába a második legerősebb játékosállomány és a mindent kielégítő anyagi- és infrastrukturális lehetőségek, egyre csökken az esély a felcsúti dobogóra! Ma pedig a fejér-megyei rangadó következik egy második helyen álló Vidivel! Vajon elszúrják ezt az estét is a felcsúti legények, vagy sikerül nyerni?
A Debrecennél nem titkoltan a dobogóra vágynak, de valahogy mindig az utolsó pillanatban csúszik be egy porszem a gépezetbe és történik pontvesztés. Vajon ma sikerül hazai pályán nyerni a Zete ellen?
A Debrecennél nem titkoltan a dobogóra vágynak, de valahogy mindig az utolsó pillanatban csúszik be egy porszem a gépezetbe és történik pontvesztés. Vajon ma sikerül hazai pályán nyerni a Zete ellen?
A két kieső sorsa már csak egy hajszálon függött a forduló előtt. A Mezőkövesdé elszakadt már azzal a döntetlennel, de vajon a Kisvárdáé is elszakad, vagy esetleg megmarad a remény?
A két kieső sorsa már csak egy hajszálon függött a forduló előtt. A Mezőkövesdé elszakadt már azzal a döntetlennel, de vajon a Kisvárdáé is elszakad, vagy esetleg megmarad a remény?