2024.12. 07.

OTP Bank Liga: Paks – MTK

OTP Bank Liga: Paks – MTK

Gödörben van a Paks, sorozatos vereségek után alaposan lesüllyedt a tolna vármegyei alakulat a tabellán. Az MTK viszont pont fordított mozgást végez, jó teljesítményekkel, győzelmekkel már a 3. helyen vannak! Remek mérkőzés várható.

  • Legutóbb pont ugyanebben a felállásban, de a Hungária körúton találkozott a két gárda. Horváth Dávid kiváló stratégiát alkalmazott! Lezárta a támadósávokat, valamint nagyon magasan védekeztek, próbáltak labdát szerezni. Ezzel kihúzták Bognár György oldschool, direkt támadójátékának méregfogát, tulajdonképpen megbénítva a tolna vármegyei alakulatot. Ennek ellenére azért a Paks is 12 kapura lövést mutatott be, amiből öt el is találta a ketrecet, valamint Tóth Barna be is talált. Ezzel el is érkeztünk a paksi csapat legnagyobb problémájához, miszerint idén nincs meg az a hatékony és nagyon erőszakos gólerős csatár, ami kellene egy ilyen erős előrejáték esetében! Tóth vérszegény, Böde már nem fiatal, biztos vagyok benne, hogy már nagyon erőteljesen puhítják az éppen csapat nélküli Ádám Martint, hogy térjen vissza az Atomvárosba.
  • Az MTK most ugyanazt a stratégiát próbálja majd megvalósítani, a különbség az, hogy valamivel óvatosabbak lesznek, hiszen idegenben képnek pályára és hiába gyengébb most a Paks, nem szabad lebecsülni s sérült oroszlánt! A Paks meg fog próbálni irányítani, mindig így tesznek, az MTK fokozottabb óvatossággal, de a kontrajátékot szem előtt tartva védekezik majd. A meccsen a két gárda-, utóbbi meccseken bemutatott formája alapján gólváltás várható!

A TIPPMIXPRO MINDEN ÚJ REGISZTRÁLÓNAK 5000 FORINTOT ÍR JÓVÁ, FELTÖLTÉSI KÖTELEZETTSÉG NÉLKÜL! HA MÉG NEM TETTED, KÉRJÜK ITT REGISZTRÁLJ, EZZEL IS SEGÍTVE MUNKÁNKAT! 

tipp
Paks – MTK
Mindkét csapat szerez gólt | 1.60 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
eden12 2024-12-07 19:04:25
Böde a kezdőben, az merész 🤣✌️
Fél óra után meghal🤣
tibcsi68 2024-12-07 22:58:05
Jaj
zsoma88 2024-12-07 18:51:52
,

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.07. 19:15
Paks - MTK
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
2.35 4 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2350
eden12 2024-12-07 17:01:44
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.07. 19:15
Paks - MTK
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Vendég és igen
5.75 4 - 2
Tét 500
Kihagyott nyeremény 2875
Niké 2024-12-07 13:00:38
Paks elfogyott,sima kettes.
MTK amúgyis règen nyert Pakson.
Rengeteg gólt kapnak mostanàban!
Az MTK-tól elszenvedett 3-1-et megelôzôen Nyíregyi 2-4 vagy otthoni 2-2 a Zetèvel emberelônyben netàn Diósgyôrrel 3-4.
Meg egy Újpest 0-0 az utolsó 5 meccsen,bàr ezzel együtt a 13 kapott gól öt meccsen is sok.
MTK nem ilyen instabil.
Talàn ma mèg egy kezezès utàn tizit kapnak, elmúlt bajnokikon inkàbb ôket súlytottàk ilyenekkel.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.07. 19:15
Paks - MTK
1X2 + Gólszám 3,5
Vendég és több
9.25 4 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 9250

további tippjeink a Foci világából

A téli szünet előtti utolsó fordulóban a 4. helyen álló Debrecen hazai körülmények között fogadja a 6. helyezett Kisvárda csapatát. Kelet-magyarországi összecsapásról van szó, így motivált csapatokat láthatunk majd.

Újpesten megérkezett Dárdai Pál! Ő lesz a klub sportigazgatója, otthagyta ezért a munkáért a Herthát és Berlint. Ma pedig meglehet a sima győzelem is, hiszen az utolsó helyezett Kazincbarcika érkezik a Megyeri útra.

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!