2025.03. 14.

OTP Bank Liga: Paks – Újpest

OTP Bank Liga: Paks – Újpest

Mintha megtorpant volna az újpesti fejlődés! Most látható nagyszerűen, hogy nem minden a pénz! A liláknál gyakorlatilag magyar szinten kiemelkedően gazdag tulajdonosi kör van, élén a MOL-lal, de az Újpest mégiscsak egy középcsapat még! 7. helyen állnak, az elmúlt öt meccsen három vereség és két döntetlen a mérleg. Ma pedig egy nagyon erős gárda otthonába látogat a lila-fehér küldöttség.

  • Különösen fájhatott az MTK ellen 1-5, ami után nem a legkedvesebb módon lettek felkérdezve a saját szurkolóik által a lilák. Aztán némiképp ingadozni látszott Bartosz Grzelak helye is, de aztán megerősítették a svéd-lengyel mestert. Az előző-, Puskás Akadémia elleni meccsen látható volt az akarat és az igyekezet, helyenként egészen jól is játszottak. Az egypontos döntetlen inkább csak a Fradinak volt segítség a bajnoki címért folytatott harcában, de maga a tény, hogy nem tudott nyerni az éllovas a Megyeri úton, biztosan komoly hatással volt az önbizalomra és az öltözői hangulatra is. Maga a játékrendszer és a hatékonyság tekintetében még nagyon nincs kész a gárda, sok-sok munka vár még a csapatra és nem vagyok biztos abban, hogy Bartosz Grzelak a legjobb megoldás a padra! De ez majd kiderül. Ma csak egy dologba kapaszkodhatnak LJujicék, nem ők az esélyesek, így felszabadultan teher nélkül a vállaikon játszhatnak.
  • A Paks mára teljesen nyilvánvalóan a három legjobb csapat egyike. Biztos céljuk a nemzetközi porond elérése, ahol tavaly már szereztek rutint! Bognár György alapvető klasszik kevéspasszos direkt támadójátéka mellett idén már nagyon hatékony védelmet is kiépített, ez eddig nem volt annyira jellemző rá, és nagyon fontos lesz a nemzetközi porondon. Ezen a téren nagyon sokat fejldődött Bognár György. Természetesen a hatékony támadójáték a legfontosabb, ehhez pedig négy nagyon komoly tankszerű-, tarthatatlan csatár áll rendelkezésre, amelyeket cserélgetve már-már megoldhatatlan feladat elé állítja az ellenfelek védelmét. Játszhat Ádám Martin akár Bödével, akár Tóth Barnával, akár Könyves Norberttel a rutinjuk és tudásuk alapján garantáltan gólt szereznek majd.
  • Nem tudok sok mindent felsorakoztatni az Újpest mellett ma. A Puskás elleni kemény, végig koncentrált harcos játék sokat ér majd, de a ő támadási hatékonyságuk nincs egy szinten a paksiakéval. Hazai győzelmet várok!

Minden újonnan regisztráló felhasználó 5.000 Ft-os üdvözlő bónuszban részesül a TIPPMIXPRÓN! Részletekért kattints! 

tipp
Paks – Újpest
Paks nyer | 1.96 | (9/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Ronnie 2025-03-15 01:30:51
"Mindig Újpest.
Ökör Újpest..."
zsoma88 2025-03-14 21:53:51
komolyan van valaki gondolja hogy idén nyer egyszer is az újpest? :DD
eden12 2025-03-14 20:30:32
Régen győzött az Újpest és nem is ma fog🤣
Nem akarnak kupàzni,biztos nem akarnak magyar bajnokságot sem nyerni🤣✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.14. 20:30
Paks - Újpest
1X2 + Gólszám 2,5
Hazai és több
2.65 6 - 1
Tét 1000
Nyeremény 2650
eden12 2025-03-14 18:18:52
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.14. 20:30
Paks - Újpest
1X2
Paks
1.90 6 - 1
Tét 1000
Nyeremény 1900
Niké 2025-03-14 12:37:53
10 forduló maradt így a Paks ellen èrdemes jàtszani mert nem akarnak annyirra kupàzni.
Újpest meg az egyetlen az összes csapatból akik tavsszal mèg nem nyert.
Szerencsèjük a kèt kiesett màr meg van.
Most rajtuk a sor hogy nyerjenek!
1-5,1-1 utàn plàne.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.14. 20:30
Paks - Újpest
1X2
Újpest
3.90 6 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3900
Gyurka72 2025-03-14 10:28:10
Régen győzött az UTE, régen kapott ki a Paks. A matek alapján ez UTE győzelem lesz szuper szorzóért.
bazsi411@gmail.com 2025-03-14 09:51:03
Megy le az odds az újpestre, talán nem véletlen. Én inkább overre fogadok, vagy gg+over. De jó opció lehet az 1.félidő 1-3 gól/második félidő 1-3 gól is. Egyébként a paks már régen kapott ki, érik nekik is a vereség.
kohalmi82 2025-03-14 07:16:10
Múlt héten én ill. jópár újpesti drukker meglepődött hogy egész pofásan játszott a csapat a Puskás ellen , persze az elmúlt hetekhez képest. Alapesetben 2.5 gól fölé tenném a meccset , de múlt hét alapján szorosabb meccset várok. X talán lehet . : /
Pákász 2025-03-14 07:40:08
Igen, ez a hullámzás jellemző az összes csapatra. Aki kevesebbet játszik gyengén, az van elöl. Szerintem a Paks az, amelyik a legkiegyensúlyozottabb. A paksi keretnél több olyan csapat is van, amelynek sokkal jobb a kerete, mégis lentebb áll a tabellán.
Ha az ÚJpest elő tudna rukkolni a jobbik játékával, akkor lehetne pontot rabolni a Pakstól.

további tippjeink a Foci világából

Lila rangadót rendeznek a bács vármegyei megyeszékhelyen, ahol a már csak a matematikában reménykedő Kecskemét immáron ötpontos hátrányban az utolsó helyen fogadja az Újpest csapatát. A fővárosi lilák nyerni tudtak a Debrecen ellen legutóbb és mai is a három pontra hajtanak.
Lila rangadót rendeznek a bács vármegyei megyeszékhelyen, ahol a már csak a matematikában reménykedő Kecskemét immáron ötpontos hátrányban az utolsó helyen fogadja az Újpest csapatát. A fővárosi lilák nyerni tudtak a Debrecen ellen legutóbb és mai is a három pontra hajtanak.
Nyíregyházán bevált az edzőváltás, Szabó István győzelemmel kezdett. Egyelőre elkerültek a kieső helyről, de olyan szoros a mezőny itt hátul és olyan éles a verseny, hogy ez semmit sem jelent! A Fradi pedig immáron az élen próbálja kivédekezni és megvédeni a bajnoki címet. Mondani sem kell, ehhez ma is nyerni kellene!
Nyíregyházán bevált az edzőváltás, Szabó István győzelemmel kezdett. Egyelőre elkerültek a kieső helyről, de olyan szoros a mezőny itt hátul és olyan éles a verseny, hogy ez semmit sem jelent! A Fradi pedig immáron az élen próbálja kivédekezni és megvédeni a bajnoki címet. Mondani sem kell, ehhez ma is nyerni kellene!
A Fehérvár nagyon rossz formában van, nem csoda, hogy a szakvezetés villámgyorsan cserélt a kispadon, Pető ki, Tímár be, a kérdés az, hogy az edzőkeringő egy újabb epizódját látva, lesz-e tartós eredménye ennek a cserének? A kiesés ellen harcol a Fehérvár, elég csak rápillantani a hátralévő ellenfelekre!
A Fehérvár nagyon rossz formában van, nem csoda, hogy a szakvezetés villámgyorsan cserélt a kispadon, Pető ki, Tímár be, a kérdés az, hogy az edzőkeringő egy újabb epizódját látva, lesz-e tartós eredménye ennek a cserének? A kiesés ellen harcol a Fehérvár, elég csak rápillantani a hátralévő ellenfelekre!