2021.07. 30.

OTP Bank Liga: Paksi FC – Mezőkövesd

OTP Bank Liga: Paksi FC – Mezőkövesd

A mai napon két mérkőzéssel megkezdődik az NB1, amelyet természetesen végig követünk majd, minden mérkőzésre tippel, ötletekkel, információkkal érkezünk. A nyitómérkőzés a Paksi FC és a Mezőkövesd között lesz.

PAKS - MEZŐKÖVESD
2021.07.30. 18:15

  • A meccsel kapcsolatban a legfontosabb információ, hogy Bognár György maradt a paksiak edzője, ami pedig azt jelenti, hogy idén is rengeteg gólt láthatunk majd Böde Daniéktól. A játékosok zöme is maradt a tolnai gárdánál, sőt a csapat inkább erősödött, mint gyengült. Szakály Dénes és Tamás Olivér távozott, viszont érkezett Kinyik Ákos Debrecenből, Kesztyűs Barna a Honvédtól és Simon Barnabás a Haladástól, valamint több kölcsönben játszó futballista is hazatért. Bognár György pedig biztosan hű marad régi elvéhez, vagyis lőjünk egy góllal többet, mint amennyit kapunk. Nem véletlen, hogy a tavalyi bajnokság végén a legtöbb lőtt gól, 76, a paksiak neve mellett díszelgett, valamint a gólkirályt (Hahn János) is a Paks adta. Idén is lendületes alakulat lesz a Paks, de a bizonytalanabb védelme miatt kapnak is majd rendesen.
  • A másik oldalon a Mezőkövesd, amely szintén formálódott a szünetben. Szappanos Péter elment a Honvédba, aztán bejelentették Andreias Calcan, majd Bősz Levente és a hozzá hasonlóan 27 éves Riccardo Piscitelli érkezését. Kotula Máté és Torvund Alexander kölcsönbe mentek, a második vonalba süllyedt DVTK-tól érkezett viszont két prémium-játékos, Antal Botond kapus és Stefan Drazic gólerős csatár. Valamint jött még Cseke Benjamin, Madarász Márk és Szépe János. Az edző szintén a tavalyi, a keménykezű Pintér Attila idén is kézben tartja majd a csapatot és vasszigorával rendet tart majd. Mind a Paks, mind a Mezőkövesd erős középcsapat lesz, jó nagy adag szerencsével talán a 4. és 5. hely is kinézhet nekik, de annál több nemigen.

A tippem természetesen a paksiakra jellemző gólerősség miatt (elöl-hátul) a mindkét csapat szerez gólt lett!

tipp
Paks - Mezőkövesd
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.61 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Paks - Mezőkövesd

2021. 07. 30. 18:15 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
mmark44 2021-07-30 19:10:33
Ez a kihagyott büntető megpecsételte a sorsukat nyer a Mező
Lalika 2021-07-30 19:57:40
Azért gyűlnek a gombócok

további tippjeink a Foci világából

A téli szünet előtti utolsó fordulóban a 4. helyen álló Debrecen hazai körülmények között fogadja a 6. helyezett Kisvárda csapatát. Kelet-magyarországi összecsapásról van szó, így motivált csapatokat láthatunk majd.

Újpesten megérkezett Dárdai Pál! Ő lesz a klub sportigazgatója, otthagyta ezért a munkáért a Herthát és Berlint. Ma pedig meglehet a sima győzelem is, hiszen az utolsó helyezett Kazincbarcika érkezik a Megyeri útra.

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!