Már csak öt forduló van hátra az NB1-ből, de még sem a tabella elején, sem a végén nem dőltek el az érdemi dolgok! Ezen a meccsen két ellentétes céllal rendelkező csapat találkozik egymással. A Puskás Akadémia a bajnoki címért, de legalábbis minimum a 2. helyért küzd, míg a Fehérvár csak négy ponttal van a vörös vonal előtt és kifejezetten nehéz a sorsolása. Mindkét alakulat komoly motivációval megy neki a mai találkozónak.
- Kettejük között azonban minőségi különbség van! A Puskás Akadémia kerete a második legerősebb a bajnokságban, magyar válogatott játékosok, fiatal és nagyon tehetséges magyarok, valamint hazai szinten kifejezetten erős idegenlégiósok alkotják. A keret bőséges, így Hornyák Zsolt mester megfelelően tud rotálni, minden posztra képes két hasonló tudású játékost csatasorba állítani. A pillanatnyi formájuk viszont nem a legjobb! Három meccse nem nyertek már, az MTK és a Paks ellen döntetlent sikerült elérni, míg Győrben meglepetésre vereséget szenvedtek. Ennek köszönhetően, lecsúsztak az 1. helyről a tabellán, pedig jó ideje vezettek már! A Fradi eközben magára talált és szedegeti be a győzelmeket sorozatban. Már három pontos hátrányban van a második helyen a Puskás, de még van öt forduló és még játszanak a Ferencvárossal is. Nincs veszve semmi, innen még lehetnek akár bajnokok is, de ehhez nem szabad botlani már és a Fradinak is buknia kell legalább egy pontot.
- A Fehérvár nagyon sokáig tartotta magát annak ellenére, hogy a keretet többször is lerabolták, a legjobbakat elvitték, mindkét tulajdonos lelépett. Így aztán nem is volt váratlan, hogy megindultak a lejtőn. Pető Tamás, szerintem kiváló munkát végzett, amit lehet megtette, akik még Fehérváron vannak, azokat képes volt motiválni és a fiatalokat pedig remek szemmel építette be a csapatba. Nem gondolom, hogy az ő hibája csak a lecsúszás! Az érkező Tímár Krisztián remek szakember, lelkes, fiatal, de maximum pár meccsen keresztül fog hatni az új edző pozitív hatása, utána minden a helyére szokott kerülni. Ahogyan nem kellett volna Petőt elküldeni, pont ugyanúgy nem kellett volna Tímárt sem a Nyíregytől és Szabó Istvánt sem korábban a Kecskeméttől. A híres magyar edzőkeringő! A Fehérvár sorsolása nagyon nehéz, azt gondolom, ha a ZTE és a Szpari összeszedi magát, még akár a Vidi is kieshet második csapatként!
- Ezen a meccsen nincs sok kérdés. A Puskás annyival erősebb, hogy csak ők tudják elrontani ezt a mai mérkőzést. Hazai környezetben, szurkolók ezrei előtt, ja nem, az nem! De mégiscsak hazai pályán kötelező lenne megverni a Vidit! Nálam ez 9/10-es tipp!

TUDTAD, HOGY A TIPPLAPPAL ISMÉT 5000 FORINTOS FELTÖLTÉST KAPHATSZ? KATTINTS ÉS MEGTUDOD!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!