2022.08. 19.

OTP Bank Liga: Puskás Akadémia – Kecskemét

OTP Bank Liga: Puskás Akadémia – Kecskemét

Az NB1 4. fordulójának nyitómeccsén a Puskás Akadémia fogadja az újonc Kecskemét csapatát. Ez első látásra meglehetősen egyoldalúnak tűnik. De nézzük meg kicsit közelebbről.

  • A Kecskemét sokkal stabilabb a csapat, mint ahogy bárki várta volna. Eltelt három forduló és még nem kaptak ki és az is biztos, hogy a vereségeket bekalkulálták. Nem fog összeomlani a KTE, ha egy hullámvölgy lesz és minden bizonnyal lesz is. Az első forudlóban jött egy kiállítás is, azt is megoldották, Debrecenben a kispadról beszálló cserék tettek hozzá sokat az X-hez. Fizikálisan mindenki nagyon erős, a vezetőedző kiválóan ismeri a labdarúgóit, pontosan tudja, kitől, mit várhatnak. Mindent meg fognak próbálni a bent maradás érdekében és nem fognak meginogni. Egy nagyon stabil, masszív csapat, van stílusuk, fizikailag pedig nem lesz gond.
  • A Puskás Akadémia évek óta van a dobogóért harcoló csapatok között. A második helyért abszolút reálisan fognak küzdeni a Kisvárdával és a Fehérvárral idén is, ahogyan tavaly, ha nem így lesz, akkor egy ma még nem látható nagyon komoly meglepetés-csapat jelentkezik majd. Hornyák Zsoltnak minden játékrészben remek játékosok állnak rendelkezésre, a felcsúti akadémia pedig szolgáltat olyan fiatal játékosokat, akiket be lehet építeni. Az leigazolt Batik Bence erősítést jelent a hátvédsorban.

Lehet, hogy stabil, jól küzdő csapat a KTE, de a Felcsút most még sok lesz nekik, különösen idegenben. Hazai győzelem várható.

tipp
Puskás Akadémia - Kecskemét
1X2 | Puskás Akadémia | 1.53 | (9/10)

kapcsolódó meccs

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Lalika 2022-08-19 22:56:26
Na erre szokták énekelni a kva gyenge rigmusokat azt hiszem
Niké 2022-08-19 13:50:03
A kötelező hazai siker!
Ma szerintem a bírók is kicsit megtolják őket és egy közte kettő lesz.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.08.19. 20:00
Puskás Akadémia - Kecskemét
Hendikep 0:1
Puskás Akadémia
2.27 1 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2270

további tippjeink a Foci világából

A Debrecen megtapasztalta az európai labdarúgás felső-közép szintjét, és most a kiesés után már csak az NB-re kell koncentrálniuk, amire érdemes is, mert elég gyengén kezdtek. A Nyíregyháza egy szép győzelem után egy csúnya vereséggel folytatta, ma a kelet-magyarországi rangadón pontra számítanak!

Egy újabb csodálatos mérkőzés a kiszámítható és könnyen előrejelezhető NB1-ből (irónia!). Vajon az otthon mindig támadó felfogással játszó Paks hozza a kötelezőt az újonc Honvéd ellen, vagy a kispestiek meglepik az atomvárost?

Markgráf Ákos öltözőszekrényén meg sem száradt még a neve, amikor az Újpest továbbadta a Köbenhavn csapatának. Biztos volt benne profit, máskülönben miért tették volna. A csapat pedig a múltkori DVSC elleni 4-2-es győzelem után ismét három ponttal gazdagodna, de a Várda Keserű lehet, hogy sok lesz érzékeny gyomruknak!