2022.04. 17.

OTP Bank Liga: Puskás Akadémia – Kisvárda

OTP Bank Liga: Puskás Akadémia – Kisvárda

Az év ezüstrangadója következik, a 47 pontos Puskás Akadémia a második helyen, a 45 pontos Kisvárda pedig a harmadik helyen áll, a cél a bajnoki ezüstérem. Tudom, hogy matematikai esély még van akár az aranyra is, de van hátra hat forduló, nem gondolom, hogy a Ferencváros olyan mértékű összeomlást produkálna, hogy a bajnoki cím elveszne.

PUSKÁS AKADÉMIA - KISVÁRDA
2022.04.17. 17:00

  • A Kisvárda a Fehérváron elszenvedett sokkból (3-0-ról 3-5) még ki sem tudott kászálódni, máris jött a következő csapás, hazai pályán kaptak ki a Mezőkövesdtől, így alighanem elbúcsúzhatnak az ezüstéremtől, pedig néhány fordulóval korábban még nekik állt a zászló. Kicsit szertefoszlott az a kemény és harcos, szó szerint nagybetűs CSAPAT, amely az erősségüket jelenti. Egy Mezőkövesdtől már nem lett volna szabad vereséget szenvedni. Ez a mai meccs sorsfordító, hiszen ha nyernek, akkor egyrészt versenyben maradnak a második helyért, másrészt szinte- bebiztosítják a nemzetközi kupás indulásukat. Ez a cél Kisvárdán és meg is érdemlik majd.
  • A Puskás Akadémia, ha jól játszik bármelyik csapat ellen veszélyes tud lenni és képes nyerni is. Még a Ferencváros sem mehet biztosra egy jól játszó Puskás ellen. Csak azon kellene dolgozni, hogy az eredményeket stabilan hozzák, ne legyen ez a hullámzás, ami most is van három meccse. Mert a Fradi elleni döntetlen még belefér, de a Zetét és a Gyirmótot meg kellett volna verni. Ettől eltekintve már magasan a második légértékesebb játékosállománnyal bíró csapat a Felcsút, már csak a stabilitás hiányzik. Az Ukrajnából érkező iráni válogatott Zahedi Shabab kiváló játékos, jól illeszkedett a játékba.

Ma hazai pályán azért a Puskás esélyesebb.

tipp
Puskás Akadémia - Kisvárda
1X2 | Puskás Akadémia | 2.32 | (8/10)

kapcsolódó meccs

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zsoma88 2022-04-17 14:53:42
!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.04.17. 17:00
Puskás Akadémia - Kisvárda
Kétesély
Döntetlen vagy Kisvárda
1.52 0 - 0
Tét 1000
Nyeremény 1520
toto25 2022-04-17 01:51:42
Kiegyenlített meccset várok, kemény mezőnyjátékkal, kevés helyzettel, stabil védelemmel hátul. Egyik csapat sem fog nagyot kockáztatni, ráadásul a formájukat tekintve 1 gólnál több nem igazán van most bennük. A tipp értelmében 3 gólnál a tét fele visszajár, 4 góltól lenne csak vesztes. Legutóbbi 4 meccsükön zöldült volna. Sok sikert mindenkinek! :)

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.04.17. 17:00
Puskás Akadémia - Kisvárda
Ázsiai Gólszám 2,75
Kevesebb, mint 2,75
1.58 0 - 0
Tét 1000
Nyeremény 1580

további tippjeink a Foci világából

Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.

A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!

Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?