2022.01. 30.

OTP Bank Liga: Puskás Akadémia – MOL Fehérvár FC

OTP Bank Liga: Puskás Akadémia – MOL Fehérvár FC

Az NB1 első tavaszi(nak mondott) fordulójában a csütörtökön bepótolt meccset-, a Ferencváros ellen nyerő Puskás Akadémia ismét Felcsúton fogadja a MOL Fehérvár FC csapatát. Igazi dobogós-rangadó ez az OTP Bank Ligában.

PUSKÁS AKADÉMIA - FEHÉRVÁR
2022.01.30. 13:00

  • Két komoly rangadó is lesz ebben a fordulóban, az első a Puskás Akadémia – Fehérvár összecsapás. A felcsútiaknál láthattuk, mennyire összeszedettek és motiváltak voltak, amikor csütörtökön 1-0 arányban legyőzték a bajnok Ferencvárost. Igaz a Fradiból még az első félidőben, a 24. percben kiállították (jogosan) Muhamed Besicet, ezután pedig a Fradi 10 emberrel próbálta meg felvenni a küzdelmet. A Puskás van olyan jó csapat, hogy ezek után kézben tartotta a mérkőzést és Joao Nunes fejesével be is gyűjtötték a három pontot. Sokan hiányoztak a felcsútiaktól is. Nem volt a pályán Baluta, akinek technikás, kreatív játéka mindig sokat hozzá tud tenni a meccshez. Ma is nagyon nehéz dolga lesz Hornyák mester csapatának, a szlovákiai szakember és csapata már a bajnoki címet vizionálja szemei előtt, ugyanis kijelentette a meccs után, hogy ők a kiállítás nélkül is megverték volna a Fradit. Mindenki döntse el, hogy egy ilyen kijelentésnek mennyi a valóságalapja.
  • A fehérváriak nagyon belehúztak az átigazolási piacon. Két olyan minőségű játékos érkezett Bogdan Lednev és Peter Zulj személyében, akik kiemelked(het)nek a magyar bajnokságból és a Ferencvároson kívül sehol máshol nincsenek ilyen értékű labdarúgók. Most már a fehérváriaknál is van minimum hat-hét olyan játékos, aki bármikor beférne a Ferencvárosba is. Ráadásul úgy fest, hogy a játék is összeállt, hiszen felkészülési meccsen megverték az osztrák tabella 2. helyén álló Sturm Grazot is.
  • Azt gondolom, a bajnokság végén a MOL Fehérvár minimum a 2. helyre feljön, de ha a Fradi nem kapja magát össze, még az bajnoki címért is nagy csata lehet! A mai meccsen egyenlő erők küzdelmét láthatjuk majd, ahol nem kap ki a Fehérvár!

tipp
Puskás Akadémia - Fehérvár
Kétesély | Döntetlen vagy Fehérvár | 1.47 | (8/10)

kapcsolódó meccs

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Billy Louise 2022-01-30 13:03:51
2-3gól
ImIsco22 2022-01-30 13:53:56
0 gól, barátom!
Billy Louise 2022-02-02 08:31:55
még...nem vagyunk barátok🙂
és csak tipp volt...nem játszottam meg, szerencsére

további tippjeink a Foci világából

2026.02. 07. NB1: Debrecen – Paks
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
2026 első derbijét rendezik, ezúttal a Groupama Aréna lesz a helyszín és talán másfél évtizede nem volt ilyen közel egymáshoz a két csapat! És mivel egy derbin soha nem a helyezés számít, ma bármilyen eredmény elképzelhető!

Már csak egy pontra van a kiesőzónától a Diósgyőr, hiszen legutóbb otthon nem tudta megverni a Kisvárdát. Ma pedig ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a hazaiak (kongó lelátók előtt), de az ellenfél a listavezető Győr lesz!