2024.04. 20.

OTP Bank Liga: Puskás Akadémia – Paksi FC (Most megy el az ezüst is?)

OTP Bank Liga: Puskás Akadémia – Paksi FC (Most megy el az ezüst is?)

A Paks erőn felül teljesített a bajnokság első harmadában, aztán a harmadik harmadra helyükre kerültek a dolgok. Még mindkét csapat hajt a minél jobb-, és nemzetközi indulást jelentő helyekért, így parázs meccs várható.

  • Ha a Paks és a Ferencváros játssza a Magyar Kupa döntőjét, akkor tulajdonképpen mindegy is, hogy ki nyeri a serleget, az biztos, hogy az NB1 negyedik helyezettje is indulhat az EKL-selejtezőjében. Erre a 4. helyre hajt most a Puskás (43pont), a DVSC (42pont) és még talán az MTK is beleszólhat (40pont). A 37 pontos DVTK-nak már kicsike esélye vanerre. Jelenleg a Puskás a 4. és mivel legutóbb kifilézték a Mezőkövesdet (4-0), előtte pedig nyertek Kecskeméten (2-1), most igencsak lendületben vannak. A Paks mélyrepülésben van, sőt már nem is mélyrepülés ez, hanem zuhanás. Legutóbb a Fehérvár 2-1-re nyert Pakson, ezzel egy pontra megközelítette Bognárékat a 3. helyen. Most pedig akár előzhet is. Ehhez csak az kell, hogy ők nyerjenek Zalaegerszegen, a Paks pedig kikapjon Felcsúton, egy motivált, 4. helyért küzdő Puskás ellen. A felcsúti keret sokkal erősebb, mint a paksi legények és az utóbbi négy meccsen nem kapott ki a Hornyák-alakulat. Az biztos, hogy ha még nyernek kettőt, akkor már a jövő évi bajnoki címről fog vizionálni a szlovákiai szakember.
  • Szóval Bognárék biztos, hogy a szokásos kevés érintéses direkt támadófutballjukat fogják játszani Felcsúton is, a kérdés az, hogy Hornyák mester képes-e betanítani a csapatának az ellenszert. Minél magasabban védekezni, a Paksot letámadni, tördelni a játékot és lezárni a passzsávokat. Nem egy nagy was ist das, most több csapatnak is sikerült sorban. Mindenesetre a Puskásnál minden adott ahhoz, hogy ma nyerni tudjanak, a taktikán sok múlik majd! Nincs rossz formában a felcsúti alakulat, míg a Paks borzalmasan játszik már hetek óta. Úgyhogy a hazai győzelem mellett maximum három gólt várok. 

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Puskás Akadémia – Paksi FC
Puskás Akadémia nyer + kevesebb, mint 3,5 gól a mérkőzésne | 3.05 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Lalika 2024-04-20 16:09:48
Persze persze…4:0 🙈😏

további tippjeink a Foci világából

Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.

A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!

Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?