2024.08. 04.

OTP Bank Liga: Puskás Akadémia – Zalaegerszeg (Épp csak amennyi kell!)

OTP Bank Liga: Puskás Akadémia – Zalaegerszeg (Épp csak amennyi kell!)

Jelen pillanatban lehet szeretni, vagy nem szeretni a felcsúti gárdát, de teljesen vitán felül áll, hogy a Ferencváros után nekik van az egyik legerősebb és a legegységesebb keretük az NB1-ben. A ZTE pedig azzal, hogy távozott a tavalyi gólkirály Antonio Mance, egyelőre inkább gyengültek. Nem lesz könnyű meccs ez a zalaiak számára.

  • A Puskás az Újpest otthonába látogatott és szervezetten játszották azt a reaktív focit, amit ilyenkor kell. A lendületesen és sokat támadó Újpestnek átadták a labdát, akik próbálkoztak, volt is néhány szép megmozdulás, de összességében a Felcsút tartotta a kezében a mérkőzést. Amikor adódott alkalom villámgyorsan fejlődtek fel ellentámadásba és Lamine Colley két szép góljával hazavitték a három pontot. A felcsúti csapat szinte teljesen egyben maradt, és bizony nagyon nehéz lesz ellenük játszani bárkinek is.
  • A Zalaegerszeg egy borzasztóan gyenge minőségű idénynyitó meccsen 1-0 arányban kikapott az MTK-tól. Mindkét edző meg volt győződve arról, hogy ők érdemeltek (volna) győzelmet, pedig egyik csapat sem érdemelte meg a sikert! Ez egy nagyon gyenge színvonalú remis meccs volt, amit aztán az MTK szerencsésen megnyert. Már most megfigyelhető, hogy a Zetéből nagyon fog hiányozni Mance, nem tudom, ki-kik fognak gólokat lőni Zalában. De Márton Gábor már nem egy alkalommal bizonyította, hogy ért a focihoz és képes kihozni a Zetéből a maximumot. Szerintem ezt most is ki fogja, a kérdés az, hogy mire lesz elég
  • A mai meccsen a hazaiak fognak inkább támadóbb felfogásban fellépni, egy előzetesen gyengébbnek ítélt meccsen miért is adnák át a szervezést és vonulnának fedezékbe? A zalaiak feladata lesz a zárt védekezés és a kontrajáték. De ki fog itt gólt lőni? Nagyon komoly különbség van a két gárda között hazai szinten, magabiztos felcsúti győzelmet várok, de nem lesz négy gólnál több.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Puskás Akadémia – Zalaegerszeg
Puskás nyer és kevesebb mint 4,5 gól a mérkőzésen | 1.82 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.

A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!

Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?