2021.11. 28.

OTP Bank Liga: Puskás Akadémia – ZTE

OTP Bank Liga: Puskás Akadémia – ZTE

A tabellán harmadik helyen álló Puskás Akadémia a 8. Zalaegerszeget fogadja. A két csapat között 10 pont különbség van.

PUSKÁS AKADÉMIA - ZTE
2021.11.28. 15:45

  • A ZTE-nek volt egy hármas győzelmi sorozata, amivel átmenetileg elkeveredett a kieső zóna közeléből. Ebből a három meccsből kettő (MTK, Gyirmót) olyan csapatok ellen volt, amelyek kifejezetten a kiesés elkerülése ellen küzdenek, illetve legyőzték a rendkívül gyenge formát mutató Ferencvárost az Üllői úton, ami dicséretes teljesítmény még akkor is, ha a Fradi közel 50%-át sem mutatta meg annak, amit tud. Ezek után jött két kijózanító pofon két kiemelt csapattól. A Kisvárda egy ötöst, a MOL Fehérvár pedig egy hármast gurított nulla ellenében a zalaiaknak, legutóbb pedig a Mezőkövesd is pontot rabolt Zalaegerszegről. Azt gondolom, a ZTE átmenetileg liftezett föl a tabellán, most pedig úton van oda, ahová a valós erőviszonyok feljogosítják.
  • A Puskás Akadémia jobb csapat, mint a ZTE, erről nincs is vita, csakhogy legutóbb olyan csúnyán szaladtak bele ugyanabba a pofonba, amit már egyszer megkaptak a Pakstól, hogy ez számomra teljesen furcsa. A Paksot zárt, kemény védekezéssel meg lehet verni, de azok a csapatok, amelyek nekiesnek a Paksnak, azok általában beleszaladnak a késbe. A Puskás már ráfaragott egyszer a paksiak ellen, legutóbb mégis ugyanez történt. Azt mondják nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, de a felcsútiaknak sikerült. Ma viszont azt gondolom, a Zete ellen be fogják húzni a három pontot érő győzelmet. Egyszerűen hatalmas a különbség.
tipp
Puskás Akadémia - ZTE
1X2 | Puskás Akadémia | 1.81 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Puskás Akadémia - ZTE

2021. 11. 28. 15:45 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
sanyo48 2021-11-28 16:39:06
Ez a Puskas hogy lehet a tabella elen?! Emmi focira emlekezteto momentum futkaroznak mint az a bizonyos a gatyaban.
Lalika 2021-11-28 13:28:25
Hajrá :)

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.11.28. 15:45
Puskás Akadémia - ZTE
Mindkét félidőben több, mint 1,5 gól lesz?
Igen
4.10 1 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 4100
ImIsco22 2021-11-28 12:23:50
Baromi idegesitő az, hogy hétről hétre fikázod, kritizálod a Zetet! :D Ha nem szeretsz minket, attól független nem kötelező mindig leírni a csapatot... Felcsútra nyerni járunk Pákász úr, ez a sorozat ma sem fog megtörni! ;) 💙🤍

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.11.28. 15:45
Puskás Akadémia - ZTE
Kétesély
Döntetlen vagy ZTE
1.90 1 - 1
Tét 1000
Nyeremény 1900
Pákász 2021-11-28 17:00:47
Szia Imisco!
Hidd el, hogy szeretem a Zetét! A Fradi mellett a Zetét kedvelem legjobban. Ahogy ez lenni szokott. Csak éppen a cikkeket megpróbálom objektíven megírni. Hidd el, amikor BEtis-győzelmet írok, akkor is fáj a szívem. A Puskás pedig jobb, mint a Zete. Örülnék, ha nem így lenne, de így van. Mindazonáltal hajrá Zete!
ImIsco22 2021-11-28 17:50:29
Akkor így örömmel olvasom. Szerencsére nem jött be a tipped, összejött a pont, de játék alapján a 3 is kijárt volna. 👊 Hajrá ZTE, hajrá Fradi!💙💚🤍
Pákász 2021-11-28 20:16:54
Hajrá! Megérdemelték. Ez a Puskás hamarosan edzőt cserél!
GABIBUSZ 2021-11-28 21:43:14
Mert neki kellene gólt rúgni??

további tippjeink a Foci világából

Mivel a két klub szurkolói kedvelik egymást, mindig felmerül a kérdés, nem adja-e le a Ferencváros a pontot-pontokat a tesócsapatnak. Hogy aztán volt-e ilyen, vagy sem, fogalmam sincs, de az biztos, hogy most erre nincs szükség. Egyrészt a ZTE kiválóan focizik és már egyáltalán nem kell félnie a kieséstől, másrészt képesek olyan játékkal előrukkolni, hogy meglepjék a zöldeket. Egy biztos: félni nem fognak és remek meccset láthatunk ma!

Sokan nem értenek velem egyet, de én Ferencvárosi-szurkolóként is a Diósgyőrnek szurkolok leginkább, hogy képes legyen kiemelkedni és azzá a csapattá válni, aki képes lehet elindulni az öt éve regnáló bajnok után. Amit legutóbb a Groupamában a második félidőben mutattak, mindezt alátámasztja. A kék-fehéreknek fel kell kötni a gatyót!

A Mezőkövesd megérdemli a kiesést. A Felcsút pedig nem érdemli meg a dobogót. A mai meccs viszont teljesen egyértelmű kellene, hogy legyen.
A Mezőkövesd megérdemli a kiesést. A Felcsút pedig nem érdemli meg a dobogót. A mai meccs viszont teljesen egyértelmű kellene, hogy legyen.