2020.11. 29.

OTP Bank Liga: Puskás Ferenchez köthető csapatok találkozója

OTP Bank Liga: Puskás Ferenchez köthető csapatok találkozója

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság mai összecsapásán Puskás Ferenc egykori csapata, a Honvéd fogadja a Száguldó Őrnagyról elkeresztelt felcsúti együttest. Mára a két csapat az NB1 tehetősebb alakulatai közé tartozik, ez a kereteket elnézve megmutatkozik, de a teljesítményt tekintve nem mindig. Lássuk, mire érdemes ma fogadni.

HONVÉD - PUSKÁS AKADÉMIA
2020.11.29. 18:45

  • A Honvéd tavalyi tulajdonosváltása óta láthatóan más átigazolási politikát követ. Egyre jobb és jobb játékosok jöttek, váltották le a távozókat. Mára már ott tart az anyagi helyzete a két csapatnak, hogy a Ferencáros és a MOL Fehérvár után ők következnek egyaránt 10 millió euróhoz közeli értékben. 
  • Ez azonban a teljesítményt és a tabellán elfoglalt helyezést tekintve egyáltalán nem látszik. A Honvéd szenved és döcög és a 11. már kiesést jelentő helyen áll. Az elmúlt öt fordulóban nyeretlen. Nyilván a koronavírus is beleszólt a helyezésbe, de nem csak a kispestieknél, hanem minden csapatnál jellemző ez. Nyilván minden vélemény szubjektív, így ez is. Jómagam egyértelműen Bódog Tamás leváltását várom és biztos vagyok abban, ha egy másik edző veszi kézbe a csapatot, mondjuk egy olyan aki egyértelműen a támadó stílust helyezi előtérbe, akkor változni fog a helyzet. 
  • A Puskás Akadémia egy komoly hullámvölgyből kászálódott ki, aminek az oka a koronavírus volt. A kieső "sztárjátékosokat" helyettesítő fiatalok remekül játszottak és amikor a "nagyok" felépültek, nehezményezhették, hogy nem kerülnek vissza azonnal a kezdőbe. Ez öltözőn belüli feszültséget eredményezett, majd klikkesedést is okozhatott. Ezekről a gondokról Hornyák Zsolt többször is beszélt mérkőzések utáni nyilatkozataiban. Mára talán sikerült elkezdeni a helyreállítás folyamatát, mindenesetre legutóbb 3-0 arányban verték a Budafok gárdáját. Ez a meccs viszont sokkal nehezebb lesz. 

Mivel a Puskás egyértelműen a támadójáték híve, azt várom a Honvédtól, hogy a biztonságos védekezést választja és átengedi a terepet, és az adódó kontrákra épít. Bárhogyan is lesz, a Felcsút kifelé jön a gödörből, míg a Kispest még benne van. Gólváltást várok és döntetlenkörüli (de inkább vendég) eredményt. 

tipp
Honvéd - Puskás Akadémia
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.57 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Honvéd - Puskás Akadémia

2020. 11. 29. 18:45 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
ANONNIM694 2020-11-29 12:30:16
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.11.29. 14:00
Barcelona - Osasuna
Döntetlen vagy mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.72 4 - 0
2020.11.29. 15:00
Milan - Fiorentina
Hendikep 0:2
Döntetlen
4.80 2 - 0
2020.11.29. 15:00
Celtic - Ross County
Hendikep 0:2
Döntetlen
3.85 0 - 2
2020.11.29. 14:00
Jablonec - Bohemians 1905
Hendikep 0:2
Döntetlen
4.20 (0 - 0)
Eredő odds 133.50
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 133500
ANONNIM694 2020-11-29 12:24:10
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.11.29. 12:30
Lazio - Udinese
Hendikep 0:2
Döntetlen
4.75 1 - 3
2020.11.29. 13:00
Lyon - Reims
Hendikep 0:2
Döntetlen
4.20 3 - 0
2020.11.29. 13:00
DEAC - Budaörs
1X2
Budaörs
1.45 2 - 3
2020.11.29. 13:00
Soroksár - Pécs
1X2
Döntetlen
3.25 2 - 2
2020.11.29. 13:00
Győr - Vasas
Kétesély
Győr vagy Döntetlen
1.68 0 - 1
Eredő odds 157.95
Tét 100
Kihagyott nyeremény 15795
UltrasKispest 2020-11-29 09:31:32
Azért egyvalamit szögezzünk le: Puskás Ferenchez egyetlen egy klubcsapat köthető Magyarországon! Aki erre a meccsre fogadni akar, annak tudnia kell, hogy a betegeink lassan felgyógyultak, az öltözőben azonban itt sincs minden rendben, viszont a névrablók ellen ez kiemelt fontosságú meccs, ezen a meccsen nem illik sem edzőt buktatni, sem vereséget szenvedni. Ezt a Honvéd saját nevelései, illetve nagy öregjei (Kamber, Lovrić) pontosan tudják. Nem szeretek a saját csapatomra/ellene fogadni, de ma győzelem lesz
zsoma88 2020-11-29 20:36:46
az
daveute 2020-11-29 09:14:33
Szerintem a Magyar focit el kéne engedni de tényleg. Pláne ezeknek a középcsapatoknak semmilyen formájuk nincsen. Minden meccsen máshogy játszanak.

további tippjeink a Foci világából

Ez az a meccs, amihez nem kell indok, nem kell motiváció ahhoz, hogy mindkét csapat a belét is kiköpje a pályán és mindenáron nyerni akarjon! Itt ne várjunk egyetlen csapatot sem, amelyik nem akar úgy futballozni, ahogy tud valójában, ez egy igazi tökös, kemény meccs, egy DERBI!
Ez az a meccs, amihez nem kell indok, nem kell motiváció ahhoz, hogy mindkét csapat a belét is kiköpje a pályán és mindenáron nyerni akarjon! Itt ne várjunk egyetlen csapatot sem, amelyik nem akar úgy futballozni, ahogy tud valójában, ez egy igazi tökös, kemény meccs, egy DERBI!
Két csapat, ahol van koncepció, ahol, a magyar viszonyokhoz képest rendben mennek a dolgok. Két csapat, amely jövőre fejlődni akar, és előrébb akar kerülni a tabellán is.
Két csapat, ahol van koncepció, ahol, a magyar viszonyokhoz képest rendben mennek a dolgok. Két csapat, amely jövőre fejlődni akar, és előrébb akar kerülni a tabellán is.
A Fehérvár számára nagyon fontos az utolsó bajnoki, hiszen az ezüstérem forog kockán! A DVTK pedig elsősorban a szégyenteljes 0-7 miatt kell, hogy törlesszen a szurkolóinak.
A Fehérvár számára nagyon fontos az utolsó bajnoki, hiszen az ezüstérem forog kockán! A DVTK pedig elsősorban a szégyenteljes 0-7 miatt kell, hogy törlesszen a szurkolóinak.