2026.08. 16.

OTP Bank Liga: Puskás – Paks

OTP Bank Liga: Puskás – Paks

Két olyan gárda találkozik ma egymással, amelyek évek a tabella elején végeznek és ha a kereteket vesszük figyelembe, idén is az első felébe várhatóak.

  • A Paks felemásan kezdett. Az első meccsen megverték 4-2-re a Fradit, majd 5-2-re kikaptak a Zalaegerszegtől, végül legutóbb 2-2-es döntetlent játszottak, otthon az újonc Kispest Honvéddal. Még a Zegi X-et lehet botlásnak minősíteni, de otthon a Honvédot meg kellett volna verni! Nem sikerült. Pedig Bognár György idén is nagyszerűen végzi a mágiát! Előhúzta a kalapból Pető Milánt és Szalai Józsefet. Petőről legalább hallottunk eddig is, tehetséges fiatalember, tudtuk. De Szalai József? Kis túlzással senki volt és most megkapta a lehetőséget, hisznek és bíznak benne és szárnyal! Olyan játékot nyújt, hogy bizony Varga Barnabás nyomdokaiba léphet, ha így folytatja. Ketten együtt 7 gólnál és 1 gólpassznál járnak három meccs alatt. Kell is a jó teljesítmény, mert a Puskás, dacára a meggyengülésének, még mindig erős csapat és egy sikerre éhes fiatal edző ül a padon!
  • A felcsútiak keretéből eddig heten mentek el és csak kölcsönigazolások jöttek vissza. De még így is ütőképes az állomány, hiszen a magyarok közül Szolnoki, Szabó Joe, Kern Martin, Okeke Misi, Dárdai Pál, Lukács Dániel, Mondovics Kevin és Németh András mind remek labdarúgó és a légiósok közül is maradt jó néhány! És bizony lehet szidni az Akadémiát, de érkeztek nagyon tehetséges fiatalok a csapatba, elég csak a 19 éves kapust, Lehoczki Bendegúzt említeni! Nem kell félteni a Felcsútiakat! Ha ez a keret már marad, akkor nem hogy kiesési gondjaik nem lesznek, de akár odaérhetnek a négybe is! Remekül rajtoltak, két győzelem és egy balszerencsés vereség. Eddig a Puskás Akadémia mindenképp meglepetéscsapat!
  • És mit várhatunk? Elsősorban gólokat! A Puskás három meccsén összesen 9 gól potyogott eddig, a paksiakén (szintén 3) pedig 17 találatot számlálhattak a nézők! A Paks gyengén kezdett és javítani akar otthon, ezért hozza a szokásos kevés érintéses, direkt fociját, a Felcsút meg kontrázik okosan. Mindkét csapat szerez gólt és lesz legalább három találat!

100% BEFIZETÉSI BÓNUSZ és 3000 Ft értékű INGYENES FOGADÁS ütheti a markod, ha most regisztrálsz a Tippmixpróra!

tipp
Puskás – Paks
Mindkét csapat szerez gólt és több, mint 2,5 gól a meccsen | 1.58 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Annyira kaotikusan indult az NB1, hogy ha meg kellene neveznem egy csapatot a Ferencváros mellett, aki jó eséllyel a dobogón végezhet, az most a Vasas lenne és a Paks. Efrain Juarez csapatát megrángatták csütörtökön, ma javítania kellene a Honvéd ellen!

A Zalaegerszeg tavalyi meglepetéscsapatból idei kiesőjelöltté vált. És tulajdonképpen ebben semmi meglepő nincsen. A Puskás még vezet, de legutóbb vereséget szenvedtek a Fraditól. De az NB1 pont azért kiismerhetetlen, mert simán el tudom képzelni, hogy hazai győzelem születik! De lássuk részleteiben!

2015.12.12. Diagne góljával a lilák megverték a Ferencvárost a Groupama Arénában és hiába volt ennek már 11 éve, két játékos is szerepelt a Fradi kezdőcsapatában akkor, akik várhatóan most is fognak! Jelenleg 2. helyen áll a lila-fehér alakulat, a Fradi pedig csak a 4. helyen áll! Most, ma véget érhet egy hosszú várakozás és az Újpest három ponttal hagyhatja el a gyepet. Én viccelek, ők komolyan hisznek ebben, de hogy kinek lesz igaza? Kiderül!