2019.10. 06.

OTP Bank Liga: Szomorú valóság után harapós Honvéd!

OTP Bank Liga: Szomorú valóság után harapós Honvéd!

Csütörtökön, a Groupama Arénában ismét arcul csapta a magyar futballt a valóság, ismét bizonyításra került az a tény, amit Sergij Rebrov is mondott korábban, miszerint a fejlődés nem két év alatt megy végbe. A Fradi pedig két nappal a 0-3-as vereség után, máris készülhet a következő megmérettetésre, a Budapest Honvéd elleni-, idegenbeli összecsapásra. Ez sem lesz díszes menet, lássuk, mire érdemes fogadni.

LABDARÚGÁS, NB I 
2019.10.06. 16:00
HONVÉD - FTC

  • A Ludogorec elleni meccs legszomorúbb eredménye pedig, szerintem az, hogy egy teljes félidőn keresztül emberelőnyben, hazai pályán sem sikerült belőni egyetlen nyomorult gólt sem! Pedig volt lehetőség! A statisztika nem hazudik: mindkét csapatnak 5-5 kaput eltaláló lövése volt, ebből a vendégek hármat értékesítettek, a Fradi pedig egyet sem! Ezen kellene alaposan változtatni, valamint sok-sok türelemre van szükség és további építkezésre. Valami megindult, menni kell tovább! És, hogy a budapesti zöld-fehérek szokják a nemzetközi ritmust, alig pár nap után máris jön a következő feladat, a Honvéd elleni idegenbeli meccs!
  • Sergij Rebrov minden bizonnyal pihentetni fog néhány embert, de azt nem enfedheti meg, hogy az egész csapatot lecserélje. Minden bizonnyal szerepet kap Botka Endre és Eldar Civic a hátvédsorban, ha felépül Lasha Dvali, akkor ő is. A középpályán Ihnatenko mellett minden bizonnyal a fiatal Csonka kezd majd, a támadósorban pedig szinte teljes cserét várok: Varga, Skvarka, Zubkov hármas kezd, csúcsékben pedig Szignyevics. 
  • A Honvédnál pedig nagyon készülnek arra, hogy elkapják a Fradit, amely még-, ökölvívó hasonlattal, támolyog a kiütés után. A Honvéd pedig koránt sem rossz csapat, sőt! Sorban tértek vissza a keretbe azok a korábbi játékosok, akik vagy más NB1-s csapatnál, vagy külföldön légióskodtak. Lanzafame után Vadócz Krisztián is visszatért, aki nem csak egy a bő keret játékosai közül, hanem képes tartásd adni a középpályának. Giuseppe Sanninót majdnem elküldték, de az Újpest elleni 3-2-es győzelem után csak egy alkalommal-, a Fehérvártól kaptak ki, az pedig, mondhatni, belefér. 

Egy kétszeresen bizonyítani akaró és remek csapattal felálló Honvéd vár a morálisan kissé megtört Ferencvárosra. És bizony, ha megnézzük a Fradi korábbi NB1-es eredményeit, sokkal verhetőbb ellenfelek ellen, akkor nem kizárt akár a hazai győzelem sem! A tippem viszont a gólokra vonatkozik, mindkét oldalról látunk egy-egy találatot. A TIppmixprón hármas kötés, más irodáknál single is meg lehet fogadni! 

tipp
Honvéd - FTC
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.60 | (7/10)

kapcsolódó meccs

Honvéd - FTC

2019. 10. 06. 16:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
veex 2019-10-06 20:55:30
Fú de szar meccs volt, te jó isten!

további tippjeink a Foci világából

A Diósgyőr és a Debrecen, a két kelet-magyarországi fellegvár helye a magyar NB1-ben megkérdőjelezhetetlen. Remélem, hogy jövőre tovább fejlődnek majd, olyan mértékben, hogy a dobogóért lesznek harcban majd. De ez a mai meccs is remek összecsapásnak ígérkezik!

Ha ezt a meccset megnyeri a Ferencváros, akkor már hivatalosan is bajnok, immár sorozatban hatodik alkalommal. És alighanem ebben az esetben a Kisvárda sorsa is eldől majd Ha pedig a Paks pontot veszít Felcsúton, akkor még a döntetlen is elég az aranyéremhez. Várhatóan telt ház előtt rendezik a mérkőzéset.

A Paks erőn felül teljesített a bajnokság első harmadában, aztán a harmadik harmadra helyükre kerültek a dolgok. Még mindkét csapat hajt a minél jobb-, és nemzetközi indulást jelentő helyekért, így parázs meccs várható.