2020.06. 24.

OTP Bank Liga: Tét és gólok mindkét oldalon!

OTP  Bank Liga: Tét és gólok mindkét oldalon!

A Debrecen számára már csak két meccs van hátra, hogy kiharcolják a bentmaradást, ráadásul ma, a Mezőkövesd ellen duplán nehéz dolguk lesz, hiszen a matyóföldieknek nagyon kell a pont! Viszont érdemes fogadni, mutatjuk mire!

LABDARÚGÁS, NB I 
2020.06.24. 16:55
MEZŐKÖVESD - DEBRECEN

  • Kondás Elemér felrázta a Lokit, hiszen legutóbb klasszikus menekülés a győzelembe-akciót mutattak be és 4-0-ra lesimázták a Diósgyőrt. A klasszikus 4-4-2-es felállásban, Szécsi Márk remek játékával végre úgy játszottak, hogy is volt kérdés, melyik csapat szerzi meg a győzelmet. Viszont nagyon elkéstek ezzel a játékkal és ma azzal a Mezőkövesddel játszanak, amely a bronzéremért fut versenyt a Puskás Akadémiával! És mivel ez a verseny EL-selejtezőt ér, így az amúgy is erősebb kerettel rendelkező Mezőkövesd nagyon oda fogja tenni magát! Mindezeken túl a Debrecen nem számíthat legjobbjára Bódi Ádámra sem! 
  • A Mezőkövesd a legjobb csapatával áll ki, ez nyilvánvaló. Nesterovot kiállították Fehérváron, de minden bizonnyal Cseri ismét a kezdőben kap helyet. Elöl Zivzivadze és Besirovics nagyon gyors és gólerős. A Mezőkövesd játéka Fehérváron már ismét a tőlük megszokott módon zakatolt, úgy fest véget ért a hullámvölgy. Ha ma megismétlik otthon azt a presszúrát, amit a Fehérvár ellen a pályára vittek, akkor nem kérdés a győzelem. 

De ugyanezt az agresszív támadást várom a DVSC-től is, így gólerős meccset várhatunk, mindkét oldalon szerzett találattal.

tipp
Mezőkövesd - Debrecen
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.69 | (9/10)

kapcsolódó meccs

Mezőkövesd - Debrecen

2020. 06. 24. 16:55 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Kwiatek 2020-06-24 06:05:50
De gány volt ez a tegnapi Fradimeccs. Nem is értem miért van szükség ilyenekre. Ha nincs már a meccsnek tétje az NB1-ben óvatosan kell rá fogadni. Ennek viszont van. A matyók nagyon akarják az El-t, a Dábrácán kiesik.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.06.24. 16:55
Mezőkövesd - Debrecen
1X2
Mezőkövesd
2.30 0 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2300

további tippjeink a Foci világából

2026.02. 07. NB1: Debrecen – Paks
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
2026 első derbijét rendezik, ezúttal a Groupama Aréna lesz a helyszín és talán másfél évtizede nem volt ilyen közel egymáshoz a két csapat! És mivel egy derbin soha nem a helyezés számít, ma bármilyen eredmény elképzelhető!

Már csak egy pontra van a kiesőzónától a Diósgyőr, hiszen legutóbb otthon nem tudta megverni a Kisvárdát. Ma pedig ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a hazaiak (kongó lelátók előtt), de az ellenfél a listavezető Győr lesz!