A kiesés ellen küzd mindkét csapat. A DVTK már egy jó ideje az utolsó helyen áll, a hátránya immáron három pont a 11. helyezett Budafokkal szemben. Az Újpest pedig még a vonal fölött van, de ha nem változik ugrásszerűen a teljesítménye, akkor lehetnek bajok.
ÚJPEST - DIÓSGYŐR
2021.02.12. 20:00
- Az Újpest a 9. helyen áll 22 ponttal, de ezt a helyezését elsősorban annak köszönheti, hogy az utolsó fordulóban egy nem várt győzelmet aratott az MTK otthonában. Végre kijött a pályán az, amit Oenning mester gyakoroltatott lila fiaival. Az újpest remek sokmozgásos és a letámadásra alapuló játékot mutatott be. Simon Krisztián és Stieber a két szélső posztján, a rendkívül rutinos és megfelelően kemény Mitrovics pedig a középpálya közepén végezte jól feladatát. Ha ez a mentalitás és játék továbbra is meglesz, akkor szép jövő vár a lilákra.
- A DVTK is edzőt váltott nem is olyan régen, a kormánypálcát a horvát Zoran Zekic vette át és mindjárt több honfitársát le is igazolta. A Diósgyőri keret így most már bőven van olyan erős, hogyha tartalommal is megtöltik azt, létrejön egy ütőképes csapat, akkor lehet akár esély a bentmaradásra is. Amíg nem húzzák meg a vonalat, addig az esély él. A borsodiak is nyerni tudtak legtóbb, mégpedig a Kisvárdát győzték le. Ma viszont nehezebb dolguk lesz. A Várda ugyanis betömörülve egy rendkívül masszív védekező felfogásból kontrázik, ez pedig jól jött a támadó felfogású DVTK-nak, ma viszont a szintén támadó felfogású Újpest otthonában lesz a fellépés!
Nem is lehet más a vége, mint egy jó kis gólváltás. A győztes kilétét nehéz lenne megtippelni, hiszen egy vérbeli kiesési rangadóról beszélünk.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Hazai és 1,5 gól felett 2,8. Hazai és 3 gól 3,65... a DVTK részről persze még nagyobbak a szorzók. Ebből ha azt mondom ráhatnak a játékra az "égből" akkor egy betyáros 0:0 keveredik ki.
Míg a sima 3,5 gól alatt 1.47.