2023.12. 03.

OTP Bank Liga: Újpest – Paks (Mezőkövesd után Paks?)

OTP Bank Liga: Újpest – Paks (Mezőkövesd után Paks?)

Az Újpest nagyon szégyenteljes ruhát kapott a Mezőkövesdtől legutóbb, volt is botrány az öltözőben. Vajon ma megtalálják az ellenszert Bognár György oldschool támadó stílusára?

  • A Ferencváros ellen még a vereség dacára is jól játszott az Újpest. De azóta nagyon nem találja a helyét a lila-fehér gárda. Az OTP Bank Ligában pedig négy elvesztett meccs arra elég, hogy szinte a kieső helyek közelébe sodródhat a csapat. Jó a 20 pontjukkal még 9 pontos előnyben vannak a lilák a Zetével szemben, de ahhoz képest, hogy a dobogóra vágytak még nem régen, a 8.hely csalódás. Én is mindig dicsértem Vignjevicet, de most valahogy szétcsúszni látszik az egész. A Mezőkövesd ellen kilátástalanul gyenge játékot mutatott a gárda, nyomát sem lehetett felismerni annak a lendületes és eredményes Újpestnek, amit a szezon kezdete után néhány hétig látni lehetett. A Paks ellen pedig pontosan tudni kell az ellenszert és nem csak tudni, megvalósítani is tudni kell!
  • Az Atomváros csapata azt a 30 évvel ezelőtti stílust játssza, amikor még maga Bognár György is futballozott. Három védő, öt középpályás és két-, eltérő felépítésű támadó alkotja a Paksot. A két villámgyors szélső befutja a széleket, ha kell a védekezésben segítenek be, ha kell a támadást erősítik. A labdákat megszerzés után azonnal-, egy-két húzásból feljuttatják a csatároknak, akik próbálják agresszívan támadni a kaput. Legutóbb Hahn és Könyves is betalált, vélhetően ma ismét megkapják a lehetőséget. Rossz hír, hogy korábban műtött vállára rásérült a fiatal balhátvéd Silye Erik, aki 7 gólpasszt is kiosztott már a szezonban!
  • Az Újpestnek, ha nyerni akar, le kell zárni a passzsávokat, magasan kell agresszívan védekezni és nem engedni támadásba lendülni a paksi legényeket. Nehéz feladat, nem is fog most sikerülni. Az a játék, amit az Újpest Mezőkövesden mutatott, pont semmire nem lesz elég. A kérdés az, tud-e újítani a lila-fehér gárda?

  • Nem kap ki a Paks, ha egy döntetlent ki tud harcolni az Újpest, annak már örülhetnek a lilák.
tipp
Újpest – Paks | X2 | 1.51 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tibcsi68 2023-12-03 22:56:02
Érik a mezlevétel megint, mit gondolnak ezek magukról?
5 vereség zsinórban, nem is bosszantom magam.
barcelona 2023-12-03 08:44:19
Jól leírod, hogy mit kellene játszania az újpestnek, csak az a baj itt is, hogy elmondható nekik, de minek. Amikor nem képes egy játékos odarúgni a labdát, ahol a társa van vagy tudja, mert ugye futnak, hogy lesz majd, és ha mégis sikerült, akkor attól meg elpattan a labda, mert sokszor nem sikerül lekezelnie, akkor miről beszélünk? Aztán megnézek egy bundesliga 2 vagy angol ligabajnokság meccset ahol végig rohanják a meccset és olyan pontosan oda passzolnak ahová kell, és érdekes módon nem pattan el a labda, mert le tudják venni. Ja a tempó...nézem az nb1-es meccset és áll a fél csapat. De a futáshoz még tehetség sem kell, csak megfelelő edzések!
Legalább gólok szoktak lenni mostanában. Ez is inkább gg-s meccs
barcelona 2023-12-03 08:46:48
Ja és ugye az nem lehet kifogás, mint régebben nagyon sokáig volt, hogy nincs pénz. Mert tömi őket a vezér. Ez a kis pénz, kis foci mondást már nem lehet bevetni
UltrasKispest 2023-12-03 11:45:52
Szerintem a Barcelona sokkal jobb, mint az Újpest és a Paks. Sőt, az összes magyar csapatnál jobb. Talán még a Honvédnál is most
barcelona 2023-12-03 17:45:04
Ne viccelj már, a honvéd a világ legjobb csapata...volt az 50-es években, olyan nevekkel, mint Puskás, Kocsis, Czibor, Bozsik. Szarrá verték volna az akkori Barcelonát, Real Madridot és lényegében bármelyik csapatot a világon :)
Most meg a másodosztályban is lassan kiesők lesznek. Ma is égnek egy szar BVSC-vel szemben :D De azért szeretnék annyi pénzt kapni, mint bármelyik játékos, aki jelenleg a pályán van.

további tippjeink a Foci világából

És máris elérkezett 2024 első derbije, ahol egy edzőváltáson átesett Újpest és egy nemzetközi párharcon túlesett Ferencváros csap össze. Mészöly Géza nem lett eltiltva a rasszista megnyilvánulásáért, így ott lehet a kispadon karrierjének harmadik újpesti időszakának, első derbijén. De a liláknak még így is nagyon nehéz dolguk lesz.
És máris elérkezett 2024 első derbije, ahol egy edzőváltáson átesett Újpest és egy nemzetközi párharcon túlesett Ferencváros csap össze. Mészöly Géza nem lett eltiltva a rasszista megnyilvánulásáért, így ott lehet a kispadon karrierjének harmadik újpesti időszakának, első derbijén. De a liláknak még így is nagyon nehéz dolguk lesz.
A Kisvárda a múltkori győzelem után helyet cserélt a Mezőkövesddel, de még mindig kieső helyen áll. Ráadásul a 10. helyen álló Újpest még mindig hétpontos távolságban van.
A Kisvárda a múltkori győzelem után helyet cserélt a Mezőkövesddel, de még mindig kieső helyen áll. Ráadásul a 10. helyen álló Újpest még mindig hétpontos távolságban van.
A Loki állandó pechszériában van, pedig egyre jobb a csapat, mindenképp a dobogóra ácsingózik. Pont úgy, mint a Puskás Akadémia, amelynek a második legerősebb játékosállománya van. Remek kis összecsapás lesz a Nagyerdőn!
A Loki állandó pechszériában van, pedig egyre jobb a csapat, mindenképp a dobogóra ácsingózik. Pont úgy, mint a Puskás Akadémia, amelynek a második legerősebb játékosállománya van. Remek kis összecsapás lesz a Nagyerdőn!