2022.09. 11.

OTP Bank Liga: Újpest – Vasas (Feláll-e a padlóról a kiütött Újpest?)

OTP Bank Liga: Újpest – Vasas (Feláll-e a padlóról a kiütött Újpest?)

Az utolsó meccs az NB1 eheti fordulójában az Újpest – Vasas találkozó, a két nyeretlen csatája. Két rossz formában lévő csapat meccse, ahol a tét nagy. Egy esetlegesen megszerzett három ponttal mindkettőnek könnyebb lenne a folytatás, hiszen aki itt nyer, az lesz a 11. helyen a nap végén és ez már mentálisan is nagyon fontos lenne.

  • Padlón vannak a Lilák. A 0-6 után nagyon mélyen vannak a lila szurkolók. Többen nyilatkozták, hogy ez a csapat megérdemelné a kiesést, hogy az NB2 tisztítótüzében megújulva, a belga lánctól megszabadulva ismét a veretes múltjának megfelelően játsszon az Újpest, mintegy Főnixként újjászületve. Nehéz kiemelni olyan embert, aki jól teljesített a Fradi ellen, még a szurkolók sem tudtak segíteni. A vereséget meg kell emészteni és talán egy resetet nyomva újrakezdeni. Jómagam nem Milos Kruscsicsban látom a hibát! Nem hiszem, hogy bárkit idehozva jobb lenne a helyzet. Sokkal inkább a belga vezetésben van a gond. Mostohagyerekként kezeli ezt a dicső múlttal rendelkező csapatot, senkiházi máshol be nem váló játékosokkal próbálkozik, nagyon kevés az labdarúgó, aki valóban erősítést jelent, ráadásul most vagy sérültek voltak (Croizet), vagy a padon ültek. Ebből a vereségből a szakvezetés tanullhatna és nyújthatna valami segítséget is a szerb szakvezetőnek. Ráadásul nehéz meccs következik, mert az a Vasas érkezik a Megyeri útra, ahol edzőváltás volt, Kondás Elemér személyében már el is kezdte a munkát az új mester és egy edzőváltás mindig jobb teljesítményre sarkallja a játékosokat.
  • A Vasas kerete jó, remek játékosok, a pályán mutatott játék is rendben volt. Remekül játszik Holender, Radó és még sorolhatnánk a sok-sok NB1-ben bizonyított- és válogatottat is megjárt magyar labdarúgót a keretben, de mindezt mégsem tükrözi az eredménysor. Hét meccs, még nyeretlen a Vasas és van két veresége is. Ez mindenhol edzőbukást jelent. Ezt jelentette a Vasasnál is, Kuttor ment, az érkező Kondás Elemér minden bizonnyal lendületet ad majd az angyalföldieknek. Az ízig-vérig debreceni kötődésű szakember már bizonyított többször, bajnokságot is nyert már. A rutin és a tapasztalat és egy új lendület hozhat jó időszakot a Vasasnál. A cél a bentmaradás most már!

Egymásnak esik a két nyeretlen csapat, a cél a másik lejjebb döngölése, a három pont és az önbizalom visszaszerzése. Kemény, hajtós meccs lesz. Kruscsics mentálisan rendet tesz majd a fejekben, a játékkal nem lesz gond, ha lesz olyan támadó, aki be is talál, akkor van esély. De hátul is oda kell figyelni! A Holender-Radó páros nagyon jól teszi a dolgát. Az nem lesz elég, amit Kuusk nyújtott a Fradi ellen most sem. Én bízom a lilákban és egy gólváltást reálisnak tartok egy ilyen végletekig kiélezett, győzelmi kényszeres-meccsben

 

 

tipp
Újpest - Vasas
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.73 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Újpest - Vasas

2022. 09. 11. 20:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tibcsi68 2022-09-11 22:19:14
Nagyon kellett, mint falunak a villany!
Van 20 napjuk, a Várda ellen.
seantaylor21 2022-09-11 23:54:55
nagy az öröm bár a játék nem volt fényes,,fő a 3 pont. megyünk tovább lila szív
surda64 2022-09-12 05:34:40
A játék....3 pont megvan....
Feketelo 2022-09-11 12:41:22
Rossz helyre írtam, de a lényeg!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.09.11. 20:00
Újpest - Vasas
Pontos végeredmény
Újpest 3:1
16.00 2 - 1
Tét 500
Kihagyott nyeremény 8000
Zúzó 2022-09-11 12:20:01
Egy biztos, óvatosan fognak kezdeni!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.09.11. 20:00
Újpest - Vasas
Az első 10 perc eredménye (0-9:59)
Döntetlen
1.13 2 - 1
Tét 1000
Nyeremény 1130
seantaylor21 2022-09-11 12:58:47
ne csináld, ahányszor bepróbáltam nb1be gólt rúgtak :D
Feketelo 2022-09-11 12:37:46
Csak mert személyesen ismerem Surda ill. Sean mestert, megpróbálom, csak nekik, csak most! 🤑
surda64 2022-09-11 13:04:34
:-)))))
UltrasKispest 2022-09-11 10:23:50
Ggx
kohalmi82 2022-09-11 09:03:39
Tallo vagy bàrki.
De vègre induljunk be.
Hajrà lilàk!!
Norbert06250609 2022-09-11 07:58:14
És akkor nemsokára beköszön surda64...
Vajon ki az aki gólt fog lőni Újpesten? 🤔😅
surda64 2022-09-11 09:00:14
Tallo !!!!....Ennyi helyzet után betalál....
1 ben reménykedem...NAGY számok törvénye csak érvényesül már....::))))))))

további tippjeink a Foci világából

A Tottenham elleni bosszantó vereség után a Fradi ma Pakson lép pályára. A tavalyi szezonban nem egy alkalommal tört borsot a zöld-fehérek orra alá Bognár György csapata. Vajon így lesz ez most is?
A Tottenham elleni bosszantó vereség után a Fradi ma Pakson lép pályára. A tavalyi szezonban nem egy alkalommal tört borsot a zöld-fehérek orra alá Bognár György csapata. Vajon így lesz ez most is?
A Zalaegerszeg számára láthatóan a kiesés elleni harccal telik el az idei szezon. Márton Gábor egységes, harcos gárdát épített fel, de nagyon hiányzik egy olyan góllövő csatár, mint tavaly volt Antonio Mance. Az Újpest pedig épül-szépül és egyre jobb lesz.
A Zalaegerszeg számára láthatóan a kiesés elleni harccal telik el az idei szezon. Márton Gábor egységes, harcos gárdát épített fel, de nagyon hiányzik egy olyan góllövő csatár, mint tavaly volt Antonio Mance. Az Újpest pedig épül-szépül és egyre jobb lesz.
Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van. Ahogyan néhány éve már, úgy ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!
Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van. Ahogyan néhány éve már, úgy ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!