2020.06. 27.

OTP Bank Liga: Utolsó meccs az NB1-ben

OTP Bank Liga: Utolsó meccs az NB1-ben

A Kaposvár utolsó meccse az NB1-ben, ki tudja meddig. A hazai lilák pedig a szurkolóktól szeretnének elbúcsúzni. Tét nincs, a mérkőzésen maximum a hazai drukkerek fognak izgulni. Lássuk, mire érdemes fogadni.

LABDARÚGÁS, NB I 
2020.06.27. 17:30
ÚJPEST - KAPOSVÁR

  • Az Újpest végül simán megúszta. Az edzőváltás jót tett, Predrag Rogan beugrója sikerült, immáron egy meccse van még hátra, utána készülhet a következő szezonra és arra, hogy a saját stílusára formálja az együttest. De ezt a mai meccset még az idei kerettel kell megvívni. Az már látható, hogy a két afrikai középpályás Onovo és Nwobodo egész évben stabilan játszott, értékei az együttesnek, de maradásuk kérdéses. Zsótér Donát is megkapta a lehetőséget Rogántól, többé-kevésbé élt is vele, de ő minden bizonnyal távozik. De igazából teljesen mindegy is, hogy milyen felállásban lép pályára az Újpest, az utolsó hazai meccsen, a kiesőt kötelező lenne megverni. 

A Kaposváriak számára véget ért az idény, nem is tudom, hogy az utolsó meccsen, idegenbe mi motiválhatáná őket. Alighanem semmi. Azt gondolom, a sima lila-győzelem mellett az over 2,5 gólt is be lehet vállalni.

tipp
Újpest - Kaposvár
1X2 + Gólszám 2,5 | Hazai és több | 1.52 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Újpest - Kaposvár

2020. 06. 27. 17:30 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tibcsi68 2020-06-27 18:48:59
Bőven

további tippjeink a Foci világából

A téli szünet előtti utolsó fordulóban a 4. helyen álló Debrecen hazai körülmények között fogadja a 6. helyezett Kisvárda csapatát. Kelet-magyarországi összecsapásról van szó, így motivált csapatokat láthatunk majd.

Újpesten megérkezett Dárdai Pál! Ő lesz a klub sportigazgatója, otthagyta ezért a munkáért a Herthát és Berlint. Ma pedig meglehet a sima győzelem is, hiszen az utolsó helyezett Kazincbarcika érkezik a Megyeri útra.

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!