2023.04. 29.

OTP Bank Liga: Vasas – Puskás Akadémia

OTP Bank Liga: Vasas – Puskás Akadémia

A Vasas legutóbb mintha már teher nélkül, a biztos kiesés tudatában játszott volna. A Fradi éppen csak meg tudta verni a kieső angyalföldieket, előtte pedig látványos győzelmet arattak Mezőkövesden. De ma ismét egy sokkal erősebb csapat érkezik a Fáy utcába, ráadásul nem motiválatlanul!

  • Egész szezon alatt azt mondogatták az NB1-et kedvelő szurkolók és a szakemberek is, hogy a Vasas játékosállomány koránt sem olyan rossz (sőt), hogy kiessen, mégis mintha egy egész szezonra kiterjedő pech kísérte volna végig a csapatot. A szakmai munkával lehetett a gond és az edzőkkel kapcsolatos sorozatos rossz döntésekkel. Szerintem hiba volt Kuttort elküldeni, aztán hiba volt Kondást kinevezni, majd hiba volt ilyen sokáig várni Kondás elzavarásával is. Most már mindegy. Hamarosan érkezhet Supka Attila, hogy aztán az NB2-ben újra egy élvonalra képes Vasast építsen fel.
  • A Puskás Akadémiánál is komoly váltás lehet a nyáron, hiszen a Hornyák-féle vezetés nem érte el azt a kiugrást, amire a komoly pénzeket befektető szakvezetés elvárt volna. Még most sem biztos a nemzetközi kupás részvétel, ehhez a dobogóra kellene érni. Erre még van esély, de ehhez hozni kellene a győzelmeket. Elsődlegesen ma a Vasas ellen. A játékosállomány jóval erősebb a legtöbb magyar klub kereténél és a legutóbbi két meccsen ez be is bizonyosodott.

Nincs mese, ez a dobogó nagyon fontos a Puskás Akadémiának és ma nagyon motiváltak lesznek. Meglesz a győzelem.

tipp
Vasas - Puskás Akadémia
1X2 | Puskás Akadémia | 2.24 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Vasas - Puskás Akadémia

2023. 04. 29. 19:30 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Tibicsoki 2023-04-29 21:10:17
Hajrá Vasas :)
Ronnie 2023-04-29 01:25:03
Ugyanezt teszem, szép kövér szorzó, bár itt 3-0-tól 3-3-on át a 0-3-ig bármit el tudok képzelni.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.04.29. 19:30
Vasas - Puskás Akadémia
1X2
Puskás Akadémia
2.24 2 - 2
Tét 500
Kihagyott nyeremény 1120
Pákász 2023-04-29 07:33:45
Na a felcsút az a csapat, amelyiknek a nemzetközi kupában "kell" indulni. Mivel a Paks legyőzte tegnap a Kecsót, ma csak a győzelem ér bármit is a Puskának!

további tippjeink a Foci világából

A téli szünet előtti utolsó fordulóban a 4. helyen álló Debrecen hazai körülmények között fogadja a 6. helyezett Kisvárda csapatát. Kelet-magyarországi összecsapásról van szó, így motivált csapatokat láthatunk majd.

Újpesten megérkezett Dárdai Pál! Ő lesz a klub sportigazgatója, otthagyta ezért a munkáért a Herthát és Berlint. Ma pedig meglehet a sima győzelem is, hiszen az utolsó helyezett Kazincbarcika érkezik a Megyeri útra.

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!