2020.11. 07.

OTP Bank Liga: Véget ér az atomi szárnyalás!

OTP Bank Liga: Véget ér az atomi szárnyalás!

Az NB1-ben hétvégén ismét fordulót rendeznek, csak ötöt, mert az Újpest nem áll ki a DVTK ellen, annyi koronás van a keretben! A diósgyőriek élvezik a 3-0-ás győzelmet, még csak meg sem kellett izzadniuk, viszont jól jött nekik. A Paks pedig a Puskás Akadémiával játszik!

LABDARÚGÁS, NB I 
2020.11.07. 14:45
PAKS - PUSKÁS AKADÉMIA

  • Az elmúlt fordulók alatt a Paks szárnyalt Bognár György vezérletével, míg a Puskás Akadémia egy komoly hullámvölgybe került. A felcsútiak hétközi mérkőzésén végre győzelmet aratott a hazai alakulat, így talán ismét megfelelő önbizalom lesz úrrá rajtuk és elindulhatnak a győztes úton. Egy biztos, a paksi keret és a Puskás Akadémia kerete között nagyon komoly minőségbeli különbség van! Ha Hornyák mester rendet tudott tenni a fejekben és az öltözőben és a játékosok ismét csapatként egyfelé húzzák mindannyian azt a bizonyos szekeret, akkor számomra nem lehet kétséges, melyik csapat a jobb. Azt gondolom, ez így lesz. 
  • A másik érvem pedig az, hogy egyszer minden szárnyalás véget ér. Ahogyan legutóbb véget ért a budafokiak szárnyalása a Paks által, úgy véget ér most a paksiaké is a Felcsút által. A szorzó pedig jó! 

tipp
Paks - Puskás Akadémia
1X2 | Puskás Akadémia | 2.50 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Paks - Puskás Akadémia

2020. 11. 07. 14:45 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
oldboyhu 2020-11-07 18:16:31
Ez nem jött be, magyarán szólva hülyére verte őket a Paks:-))

további tippjeink a Foci világából

A téli szünet előtti utolsó fordulóban a 4. helyen álló Debrecen hazai körülmények között fogadja a 6. helyezett Kisvárda csapatát. Kelet-magyarországi összecsapásról van szó, így motivált csapatokat láthatunk majd.

Újpesten megérkezett Dárdai Pál! Ő lesz a klub sportigazgatója, otthagyta ezért a munkáért a Herthát és Berlint. Ma pedig meglehet a sima győzelem is, hiszen az utolsó helyezett Kazincbarcika érkezik a Megyeri útra.

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!