2023.11. 25.

OTP Bank Liga: Zalaegerszeg – DVSC (Itt a kiesés elkerülése, ott a dobogó a cél!)

OTP Bank Liga: Zalaegerszeg – DVSC (Itt a kiesés elkerülése, ott a dobogó a cél!)

A zalai kispadon is egy új edző ül már, mégpedig egy régi-új szakember, Márton Gábor, aki korábban már eltöltött egy sikeres időszakot a ZTE élén. Aztán megbukott Fehérváron, az MTK-nál, valamint dolgozott az NB2-ben is, hogy visszatérjen régi sikerei színhelyére. Kell is a varázslat, mert a ZTE is a kiesés ellen megy. Mindjárt egy nehéz meccsel kezdenek.

  • A Zete az utolsó öt meccsén két győzelmet ért el a három vereség mellett, ez a kettő azon két csapat ellen született (Mezőkövesd, Kisvárda), akik mögöttük állnak a tabellán. Ez egyfelől jó, hiszen tartani tudja magát, egyelőre, még a kiesőhelyek előtt a Zete, másfelől aggodalomra ad okot, hiszen csak a leggyengébbnek mondott csapatok ellen tudott eredményes lenni a gárda. Ezen kell javítani, Márton Gábor pedig azért érkezett, hogy újra felvirágoztassa a ZTE csapatát. Amit tudunk: támadóstílust kedveli az egykori remek labdarúgó, valamint remek pedagógus, aki eléri azt, hogy a játékosai hozzá hasonlóan bízzanak önmagukban.
  • Az ellenfél a Debrecen lesz, amely a négy 20-pontos csapat egyike, amely ott nyomul a dobogó alatt és a célja kimondva-kimondatlanul a nemzetközi részvételt jelentő helyek egyike lesz. A Loki kifejezetten hullámzó teljesítmény nyújtó csapat. Ha megy a játék Dzsudzsákéknak, akkor a Groupamában döntetlent játszanak a Fradival, vagy éppen simán verik a Fehérvárt idegenben, de ha nincsenek formában, akkor kikapnak a Mezőkövesdtől otthon pocsék játékkal! Kérdés, hogy melyik arcát mutatja ma a hajdúsági gárda, akinek az élén az a Srdan Blagojevic áll, aki kiváló stratéga hírében áll.
  • A két csapat között egyértelműen a Debrecen kerete a minőségibb, bár a Zalaiaknál is van 2-3 jó képességű futballista, valamint a két szakvezetőt nézve is habozás nélkül a debreceni szerb szakembert igazolnám le csapatomhoz. A hazai pálya előnye és az edzőváltással járó pszichológiai előny viszont a Zete mellett szól. Jó meccset várok és azon ritka alkalmak egyikét, amikor az új szakember pont nélkül marad az első meccsén.

tipp
Zalaegerszeg – DVSC
Debrecen nyeri a meccset | 2.43 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Azért nem állnék oda Bódog mester pofonja elé, érdemes megnézni a karját a Szpari-edzőnek! Rúsz Márton játékvezető agyán is átvillanhatott néhány Bud Spencer film jelenete abban a pillanatban. Summa Summarum, tettlegességig nem fajult az incidens, csak ordibálásig, de Bódogot így is három meccsre eltiltották, így ma sem lehet ott a kispadon, a Kisvárda vendégjátékán!

Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
Szigorúan tények: A három forduló után kialakult NB1-es tabella első helyén álló Újpest az 5. helyezett MTK-t fogadja a Megyeri úton az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
A két újonc találkozik idén először az NB1-ben, ahol az eddig mutatott játék alapján a Vasas jobbnak tűnik valamivel, de a hazai pálya előnye kiegyensúlyozza ezt. Szoros, harcos mérkőzés várható, az NB2-ben a Honvéd örülhetett, lesz-e revans ma?