2024.02. 11.

OTP Bank Liga: Zalaegerszeg – Mezőkövesd (Újabb pofon?)

OTP Bank Liga: Zalaegerszeg – Mezőkövesd (Újabb pofon?)

Sem a Kisvárda, sem a Mezőkövesd nem tudott még egyetlen pontot sem szerezni tavasszal, ez pedig azt jelenti, már hat pont a különbség az újpesttel szemben és a mai ellenféllel-, a ZTE-vel szemben. Akik viszont mindkét meccsüket megnyerték és elhúztak a kieső zónától.

  • A Zalaegerszeg kiválóan startolt a tavaszi idényben, a Fradi mellett talán ők a legjobban. A játék abszolút magabiztos és meggyőző, Croizet és Mance uralja a pályát, a többiek pedig felnőnek melléjük. Márton Gábor jó szakember, már második alkalommal csinált csodát Zalaegerszegen és legyünk őszinték, egy ilyen alacsony költségvetéssel dolgozó alakulatnál ez örömteli dolog. És most még egy plusz, ami a Zete malmára hajtja a vizet, érkezik, immár a Fradi játékosaként, kölcsönbe Gruber Zsombor, aki talán a jelenlegi fiatalok közül, Lisztes Krisztián mellett a legtehetségesebb. Nyugalom, önbizalom, lendület és hazai pálya. Ráadásul ma ők lesznek az esélyesek papíron!
  • Mert az ellenfél az a Mezőkövesd, amely még nem tudott nyerni tavasszal és szép lassan (a Kisvárdával együtt) eltűnik a süllyesztőben, amelynek a másik felén az NB2 van. Raádásul az a hír járja, hogy a tulajdonosváltáson átesett Újpest elviszi a csapat legjobbját Stefan Drazsicsot! Így pedig nincs menekvés. Borítékolható, ha ma is kikap a Kövesd, akkor jön az edzőváltás és meghúzzák az utolsó lapot! Ez pedig ma este akár meg is történhet. Lehet, hogy Kuttor Attila már összecsomagolt Mezőkövesden. A tippem biztos hazai győzelem.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Zalaegerszeg – Mezőkövesd
Mezőkövesd nyer | 2.02 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Niké 2024-02-11 13:13:49
Játékban eddig erre semmi nem utal!
Az hogy a Puskás kikapott a Zetétől azzal pár fordulóig megnyugodthatnak.
A matyóknál számítok nagy feltámadásra,de erre eddig kevés jel utal.
Ahogy az edzőjük Kutya, ők pedig a kutyaütők.
Drazics félig már fehérváron van!
Cseri már úgyis NB2-es szintén játszik.

további tippjeink a Foci világából

Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.

A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!

Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?