A bajnoki tabellán 9. helyen álló Zalaegerszeg két győzelem után legutóbb vereséget szenvedett Győrben, míg a nyíregyháza három bajnokin öt ponttal a zsákban érkezik a zalai megyeszékhelyre. Egy igazi „hatpontos” kiesési rangadó ez!
- Márton Gábor a Zalaegerszeg szakvezetője tulajdonképpen erőn felül teljesít csapatával, hiszen a játékosállomány értékét tekintve az utolsó helyen áll a 12 fős magyar élvonalban! Ennek ellenére a gárda folyamatosan a vörös vonal előtt menekül, négypontos előnnyel a már kiesőhelyen álló Debrecennel szemben. A titok egyfelől Márton Gábor szakmai képességei, a szakember mindig a legjobb taktikát dolgozza ki és főleg a közvetlen riválisokkal szemben sikeres tud lenni! Másrészt a fiatal tehetségeket nagyszerűen építik be a csapatba! Németh Ervin, Várkonyi Bence, Bakti Balázs, Krajcsovics Ábel, Németh Dániel és Dénes Csanád Vilmos mind-mind a húszas éveiknek legelején állnak. Ez utóbbi srácot külön ki kell emelni, hiszen már 5 találat is fűződik a nevéhez! A ZTE kiváló utánpótlás-nevelő gárda, ahol-, igaz kényszerből, de rendszeresen szerepet kapnak a fiatalok. Mellettük a három-négy rutinos és jó képességű húzóember sokat jelent a bentmaradás érdekében.
- A pálya és az ország másik felén pedig egy hasonlóan a bent maradásért küzdő alakulat van, a Nyíregyháza személyében. A 12 fős bajnokság rendkívül sűrű, különösen a tabella alsó harmadában, a kiesők között zajló harc rendkívül éles. A Debrecen két veresége sorozatban máris azt eredményezte, hogy a gárda visszazuhant a 11. már kiesést jelentő helyre, és a Nyíregyháza is hiába ért el sorozatban három veretlen bajnokit, alig számít valamit. A szabolcsiak jelenleg csak a 10. helyen állnak, a vörös vonal égeti a hátukat. Tímár Krisztián az angol fizikálisan erős futballt és a mindenekfeletti küzdeni tudást plántálja bele a játékosaiba, meglátjuk, hogy ez mennyit ér a végén. Az igazság az, hogy minél több a minőségi játékos a csapatban, annál nagyobb esély van bent maradni.
- Ezen a meccsen két más-más stílusban futballozó gárda harcának lehetnek szemtanúi azok, akik kilátogatnak a mérkőzésre. Az biztos, hogy motivációs tényezőből egyik sincs híján, így várhatóan egy harcos, gólos mérkőzést láthatunk majd, mindkét oldalon góllal.



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
ZTE - Nyíregyháza
Kevesebb, mint 2,5