2025.05. 11.

OTP Bank Liga: Zalaegerszeg – Újpest

OTP Bank Liga: Zalaegerszeg – Újpest

Az NB1 hajrájában két ellentétes célokkal küzdő csapat találkozik ma Zalaegerszegen. A hazaiak a kiesés ellen harcolnak gőzerővel, míg az Újpest egy edzőváltás után alapos reinstall-állapotban van. Damir Krznar vezetőedző most méri fel, kire és hogyan számíthat a jövő szezonban! Motivációban tehát nem lesz hiány egyik oldalon sem!

  • Előbb nézzük a statisztikát, aztán jön a személyes véleményem és a tippem! A két csapat közötti mérkőzések története alapján is nehéz előre jelezni a kimenetelt, hiszen az utolsó öt összecsapásukból három döntetlen és két győzelem egyaránt megoszlik a két csapat között. A Zalaegerszeg hazai pályán nem szerepel túl jól, hiszen az utolsó öt meccsükből egyet sem nyertek meg, míg Újpest idegenbeli teljesítménye is vegyes, egy győzelemmel és két vereséggel zárták az utolsó három idegenbeli mérkőzésüket.
  • A Zalaegerszegnél csak átmeneti megoldást jelent Mihalecz István, de a helyi kötődésű szakember lelkiismeretesen vetette bele magát a munkában. Viszont a személyes véleményem az, és ezzel talán sokan egyetértenek, hogy a csapat felállása, stratégiája semmit nem változott, ez a gárda még mindig Márton Gábor keze nyomát őrzi, akit szerintem fölösleges volt elküldeni! Hacsak nem fegyelmi okok voltak a háttérben. Szóval a gárda minősége nem változott semmit sem, Mihalecz csak a rendteremtésben és a motiválásban tud mást nyújtani, mint elődje. Ez pedig kérdés, hogy elég lesz-e. Ez a mai győzelem nagyon fontos lenne, hatalmas lépést tennének a bent maradás irányába! Éppen ezért támadó felfogású Zetét várok, ahol nagyon sok múlik ma a kulcsjátékosok formáján (Croizet, Mim). És nagyon sok múlik a Debrecen későbbi eredményein is.
  • Az Újpestnél pedig tényleg nem azért számít a számszerű eredmény, hogy hol végeznek, bár hangoztatják, hogy a 6. hely még elérhető, hanem a minőség felmérése zajlik. Damir Krznar mester már kijelentette, hogy Fran Brodic köré szervezi a csapatot és az is biztos, hogy a jövőben további balkáni-, elsősorban horvát és szlovén játékos érkezése várható! Nem tudom mennyire jó az, hogy a délszláv labdarúgó kultúra hatalmasodik el egy magyar csapat-, jelesül az Újpest berkein belül! Jobb lenne, ha törekednének a változatosságra! De ezt az utat választotta a MOL, meglátjuk sikerül-e. Egy biztos, pénz nem lesz akadály Krznar mesternek, hogy ütőképes csapatot építsen! A cél jövőre a nemzetközi kupa és a Fradi utolérése. Szerintem ez utóbbihoz még jó pár év kell, de meglátjuk.
  • A tippem pedig mindenképpen gólváltás, hiszen más-más motivációból, de mindketten érdekeltek lesznek a támadójátékban, az aktivitásban és a bizonyításban!

TUDTAD, HOGY A TIPPLAPPAL ISMÉT 5000 FORINTOS FELTÖLTÉST KAPHATSZ? KATTINTS ÉS MEGTUDOD!

tipp
Zalaegerszeg – Újpest
Mindkét csapat szerez gólt | 1.77 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Lalika 2025-05-11 14:21:32
ez eddig kva gyenge :(
tibcsi68 2025-05-11 19:08:54
Rossz ezeket nézni.
zsoma88 2025-05-11 12:36:10
-

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.05.11. 13:00
ZTE - Újpest
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
2.01 0 - 0
Tét 1000
Nyeremény 2010
kohalmi82 2025-05-11 06:13:27
Új seprő jöl seper elv alapján is bízok az Újpestben és helyre áll a rend. Vendég. Hajrá lilák.
surda64 2025-05-11 09:53:26
Hajrá Violák!!!!
Igen!....Estek döntő többségében ilyenkor Új edzővel nyer a csapat!!!
tibcsi68 2025-05-11 10:46:38
Egyetértek.
kuntacsabi 2025-05-11 08:43:11
nonononono

további tippjeink a Foci világából

Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.
Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.
A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!
A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?