2021.04. 20.

OTP Bank Liga: ZTE - Budafok, kiesési rangadó a javából!

OTP Bank Liga: ZTE - Budafok, kiesési rangadó a javából!

Az NB 1 30. fordulójából kedden két rendkívül fontos mérkőzést rendeznek. Az egyik egy kiesési rangadó, ahol a Zalaegerszegen vendégeskedő Budafok az utolsó szalmaszálat ragadná meg győzelmével a kiesés elleni harcban.

ZTE - BUDAFOK
2021.04.20. 17:30

  • A Budafok szerintem nem NB1-es szintű csapat, de az biztos, hogy Csizmadia Csaba, amit csak tudott megtett. Egyrészt remek csapatot kovácsolt össze, ahol egy mindenkiért, mindenki egyért dolgozott és ez majdnem meghozta (vagy még az is lehet, hogy meghozza) gyümölcsét, a bent maradást. Még négy kör van vissza, a budafokiak játszanak még a Zalaegerszeggel idegenben, aztán a Pakssal otthon, majd érkezik a Honvéd és a végén utaznak Felcsútra. Ebből az első két meccs kötelező győzelem kellene, hogy legyen, vagy pedig nincs miről beszélni. 
  • A ZTE keretében sok NB1-es szinten kiemelkedő játékos van, ebből a keretből többet kellene kihozni. Waltner Róbert az utolsó-utáni pillanatban kapta meg a lehetőséget, de egyelőre ő is bukdácsol. Nekik a Budafok után a Puskás, a Kisvárda és a végén az Újpest lesz az ellenfél. Egyértelmű, hogy számukra is kiemelkedően fontos ez a meccs, itt most egy döntetlen sem elég. 
  • Ha megnézzük, hogy mely játékosok azok, akik hazai szinten jó-, vagy nagyon jó színvonalat képviselnek, akkor a Zalaiaknál lehet több nevet felsorolni. Azt gondolom, hogy ma meglesz a győzelem és ezzel megalapozzák a bentmaradást, de jövőre midnenképpen erősíteni kell majd!

tipp
ZTE - Budafok
1X2 | ZTE | 1.88 | (8/10)

kapcsolódó meccs

ZTE - Budafok

2021. 04. 20. 17:30 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A téli szünet előtti utolsó fordulóban a 4. helyen álló Debrecen hazai körülmények között fogadja a 6. helyezett Kisvárda csapatát. Kelet-magyarországi összecsapásról van szó, így motivált csapatokat láthatunk majd.

Újpesten megérkezett Dárdai Pál! Ő lesz a klub sportigazgatója, otthagyta ezért a munkáért a Herthát és Berlint. Ma pedig meglehet a sima győzelem is, hiszen az utolsó helyezett Kazincbarcika érkezik a Megyeri útra.

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!