2023.08. 18.

OTP Bank Liga: ZTE – DVTK (kelet és nyugat csatája)

OTP Bank Liga: ZTE – DVTK (kelet és nyugat csatája)

Az első bajnokin elszenvedett váratlan vereség után összekapta magát a Diósgyőr és egy győzelemmel, valamint egy döntetlennel nyomatékosította mindenkivel, hogy nem a kiesés elkerülése a fő cél, sokkal inkább a tabella első felében szeretnének végezni. Ma Zalaegerszegre látogatnak.

  • A Diósgyőr keretében hatalmas változások történtek a nyári átigazolási időszakban. Sok játékos távozott, köztük olyan korábbi fontos magyar labdarúgók, mint Könyves Norbert, Koman Vladimir, Senkó Zsombor vagy éppen Cseke Benjámin. Júniusban és júliusban nem kevesebb, mint 15 játékos hagyta el a klubot és mind magyarok voltak. Az érkezési oldal létszámát illetően hasonló volt a mérce, hiszen A kölcsönből visszaérkezőket nem számítva) ugyanezen vizsgált időszakban pontosan 12 új labdarúgó érkezett és mind külföldi… Ebből azt a következtetést mindenképpen le lehet vonni, hogy még mindig sokkal olcsóbb megszerezni egy ugyanolyan minőségű idegenlégióst, különösen a kelet-európai térségből, mint a magyarokat. És nyilván nem könnyű előzetesen felmérni egy-egy addig ismeretlen légiós valós tudását, így van olyan igazolás, ami beválik és van ami nem. Diósgyőrben az már most látszik, hogy a nigériai Stephen Godfrey villámgyors, jól ad be, a szélen remek játékra képes, Marin Jurinát már ismerhettük korábban, hogy remek ladarúgó, valamint a Koperből érkező Bright Edomwonyi is gyors, agresszív támadó, aki jó barátságban van a labdával. A csapat élén pedig az elkötelezett támadójáték feltétlen híve, ifjabb Szergej Kuznyecov, akit ha meglátok és meghallok a televízióban, mindig az jut eszembe róla, milyen kiválóan el tudna játszani egy második világháborús német tisztet valamelyik egész estés mozifilmben. A Diósgyőrnél rend van és fegyelem, a csapat egyfelé húz, fizikailag nagyon erősek és egyre inkább összekovácsolódnak tatktikai téren is. A Mezőkövesdet idegenben verték 4-2-re, legutóbb pedig a Paks nagyon örülhetett az egy pontnak, amit hazavitt Miskolcról. Nem fog kiesni a DVTK, ebben biztos vagyok!
  • Nem úgy a mai ellenfele esetében! A Zalaegerszeg mindhárom meccsét volt szerencsém látni, a két vereség teljességgel megérdemelt volt, igaz a hasonlóan gyengécskének tűnő MTK elleni győzelem is az volt, de az MTK eddigi teljesítménye nem ad okot a ZTE-nek a bizakodásra. Nagyon össze kell magát szednie a zalai alakulatnak ahhoz, hogy bent maradjanak az NB1-ben, mert a 12 csapatos bajnokságban hatalmas a küzdelem! A három lejátszott meccsen szerzett két gól (mindkettő az MTK-nak) az a mutató, ami igazán kevés.
  • Azt gondolom, a Zetének nincs esélye a Diósgyőrrel szemben ma. Vendégsikert várok!
tipp
ZTE - Diósgyőr
1X2 | Diósgyőr | 3.25 | (8/10)

kapcsolódó meccs

ZTE - Diósgyőr

2023. 08. 18. 20:15 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
seantaylor21 2023-08-18 12:24:28
irány a mérkőzés nem azé veszem a jegyet hogy maszatolást lássak.

Érted harcolok...csak a Diósgyőr csak a Diósgyőr

lesz itt hangulat csuhajja

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.08.18. 20:15
ZTE - Diósgyőr
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.70 1 - 3
Tét 1000
Nyeremény 1700
prigioni 2023-08-18 17:34:51
Jó szurkolást! Nekem is ez a tippem erre a meccsre!
Ronnie 2023-08-18 11:06:21
Hazai pályán legyen már meg 1 pont legalább. A 450 km-es távolság miatt amúgy is jetlagje lesz a miskolciaknak :D

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.08.18. 20:15
ZTE - Diósgyőr
Hendikep 1:0
ZTE
1.33 1 - 3
Tét 400
Kihagyott nyeremény 532
pirid 2023-08-18 10:26:16
Akkor lehet is tenni nyugodt szivvel a hazait.
Eviola 2023-08-18 10:29:05
Mibol gondolod?

további tippjeink a Foci világából

Alig 72 órával a glasgow-i győzelem újra pályára kell lépnie a Ferencvárosnak, sőt a pályán kívül is folyamatos támadás alatt vannak, a kormányzat ugyanis olyan jogszabályokat hozott, amivel Kubatov Gábort elmozdíthatják az elnöki székből. Az elnök ezt nem hajlandó elfogadni, a szurkolók egy része kiáll mellette, a kisebb hányad pedig támadja. Én pedig félek, hogy erre a csapat is rá fog menni, pedig most egyre szebb és jobb az, amit a pályán láthatunk!
Alig 72 órával a glasgow-i győzelem újra pályára kell lépnie a Ferencvárosnak, sőt a pályán kívül is folyamatos támadás alatt vannak, a kormányzat ugyanis olyan jogszabályokat hozott, amivel Kubatov Gábort elmozdíthatják az elnöki székből. Az elnök ezt nem hajlandó elfogadni, a szurkolók egy része kiáll mellette, a kisebb hányad pedig támadja. Én pedig félek, hogy erre a csapat is rá fog menni, pedig most egyre szebb és jobb az, amit a pályán láthatunk!
Mindkét gárda javuló tendenciát mutat, így egy pörgős meccs várható a Megyeri úton, ahol a lilák legkevésbé sem becsülhetik le a zalaiakat.
Mindkét gárda javuló tendenciát mutat, így egy pörgős meccs várható a Megyeri úton, ahol a lilák legkevésbé sem becsülhetik le a zalaiakat.
A Győriek jelenleg a 2. helyen állva utaznak a 8. helyre süllyedt MTK csapatához.
A Győriek jelenleg a 2. helyen állva utaznak a 8. helyre süllyedt MTK csapatához.