2022.05. 08.

OTP Bank Liga: ZTE – Gyirmót

OTP Bank Liga: ZTE – Gyirmót

Még két forduló van hátra, de már csak a matematika halovány esélye van még meg a Gyirmótnak. Szerintem tudják már ők is, hogy menthetetlenek, de az akarat meglesz, hogy szépen búcsúzzanak az élvonalból. A Zeténél pedig jövőre következhet be ugyanez, ha nem lesz pénz és nem lesz drasztikus változás!

ZTE - GYIRMÓT
2022.05.08. 16:15

  • Az utóbbi öt meccsen csak egyszer kapott ki a Gyirmót, de négy esetben döntetlent játszott. Ez pedig a 12 csapatos bajnokságban kevés. 29 ponttal utolsók, a Honvédnak 34 van. Csak akkor maradhatnak bent, ha a kispestiek két vereséget szednek össze, illetve az MTK is bukik. Ennek már nincs valós esélye. Csertői Aurél ennek ellenére, azt gondolom, remek szakember. Ezt a borzasztóan gyenge Gyirmótot sokáig lavírozta úgy, hogy volt esély akár bent maradni is. De a végén kijöttek a valós különbségek. Az igazság pedig igazság marad. Sz-ból nem lehet várat építeni.
  • A Zete pedig sokáig úgy tűnt, hogy a leggyengébb játékosállomány ellenére is akár még a 4. helyen is befuthat. Aztán eladták a csapat gólkirályát, felmondott Waltner Róbert és onnantól várható volt az összeomlás. Négy vereség sorozatban, még jó, hogy vége a bajnokságnak. Ma is inkább a gólokra tennék.
tipp
ZTE - Gyirmót
Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1.89 | (8/10)

kapcsolódó meccs

ZTE - Gyirmót

2022. 05. 08. 16:15 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
ImIsco22 2022-05-08 02:52:05
Azert az Arénát szépen búcsuztatjuk ma! 😉💙

Ui: A Gyirmót már MATEMATIKAILAG is kiesett!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.05.08. 16:15
ZTE - Gyirmót
1X2
ZTE
1.89 0 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1890
Pákász 2022-05-08 06:47:05
Ha a Gyirmót mind a két meccsét nyeri és a Honvéd kikap legközelebb és az MTK sem nyer, akkor 35 pontja lesz a Gyirmótnak és 35 a Honvédnak is. Korábban pontosan emlékszem, hogy a gólarány döntött. Most találtam egy cikket, amiben leírják, hogy már kiesett a Gyirmót, igazad van. Úgy látszik most már nem a gólarány rangsorol.
cucu 2022-05-08 19:42:19
Ahhoz képest,hogy magyar focival foglalkozol tudhatad volna,hogy már rég óta azonos pontszámnál a több nyert meccs számít és csak utána a gólarány.

további tippjeink a Foci világából

A Kisvárda két meccs után egy ponttal áll a tavaszi idényben és ez bizony nem tett jót a csapat pontjainak, de még mindig a 6. helyen állomásoznak. A mai ellenfél viszont a kötelezően verni kell-kategóriába tartozik és ha ma sem szerez három egységet a Várda, akkor Révész Attila alighanem bosszús lesz az öltözőben!

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!

A bajban lévő Szpartacus Zalába utazik, hogy megmérkőzzön az idei NB1-es szezon legnagyobb meglepetéscsapatával, a ZTE-vel! A papírformát tekintve ez hazai…
A bajban lévő Szpartacus Zalába utazik, hogy megmérkőzzön az idei NB1-es szezon legnagyobb meglepetéscsapatával, a ZTE-vel! A papírformát tekintve ez hazai…