2022.02. 26.

OTP Bank Liga: ZTE – Kisvárda

OTP Bank Liga: ZTE – Kisvárda

A bajnoki tabellán 5. helyen álló Zalaegerszeg a 3. Kisvárdát fogadja ma, bajnoki mérkőzésen. Első ránézésre ez bizony rangadó a javából, ám a két csapat között 11 pont különbség van. Vajon át tudja hidalni ezt a Zalaegerszeg?

ZTE - KISVÁRDA
2022.02.26. 14:30

  • A múltkor már kifejtettem, hogyha Csertői Aurél ezt a Gyirmótot bent tudja tartani az NB1-ben, akkor ő érdemli meg az Év Edzője díjat Magyarországon. Nos akkor mindez simán igaz lehet Waltner Róbertre, ugyanis a magyar bajnokságban a ZTE-nek van a legszerényebb becsült értékű kerete, az egykori kiváló csatár pedig ennek ellenére az 5. helyen áll jelenleg csapatával! Kiválóan építi be a fiatalokat a gárdába, elszánt és megalkuvás nélküli támadójátékot játsszat csapatával, taktikailag is felkészült, valamint fegyelmezett jó csapatot épített. A ZTE titka abban rejlik, hogy a csapat a kötelező-, riválisok elleni mérkőzéseit mind megnyeri, így beleférnek az erősebb csapatok elleni vereségek. Az elmúlt öt meccsen összecsaptak három kiesőjelölttel (Gyirmót, Újpest, MTK) és mind a hármat megverték. A Pakstól és a Ferencvárostól kikaptak.
  • Ma az a Kisvárda érkezik, amely berobbant a magyar élvonalba és még mindig tartja magát a dobogón és tapad a Fradira és a Puskásra! Joao Janeiro távozása után Erős Gábor ott ragadt a kispadon és Révész Attila sportigazgatóval karöltve kiváló munkát végeznek. A Kisvárda titka pedig egyrészt a fegyelmezett munkában és a keménységben rejlik, valamint a kiváló igazolásokban. Rendre olyan-, addig ismeretlen labdarúgókat igazolnak Várdára, főleg keletről, akik maximálisan felveszik a ritmust és beválnak ezen a magyar szinten. Nyilván a most kitört ukrajnai háború összezavarja és hatással lesz a csapatra, hiszen három ukrán légiós is van, közülük Kravcsenko és Melnyk kulcsjátékos. A csapat formája nem a legjobb az utóbbi öt fordulóban négy döntetlent is játszottak.
  • Ezt a mai meccset nagyon kiegyenlítettnek érzem. A ZTE jól támad és eredményes, de a Kisvárda védelme a második legjobb az egész bajnokságban. A kevesebb, mint 3,5 gól opciót találom egészen jó választásnak.
tipp
ZTE - Kisvárda
Gólszám 3,5 | Kevesebb, mint 3,5 | 1.49 | (8/10)

kapcsolódó meccs

ZTE - Kisvárda

2022. 02. 26. 14:30 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
LokiPeti 2022-02-26 11:16:55
ÉSZ NÉLKÜLI JÁTÉK TEGNAP ISMÉT BEJÖTT.
GYIRMÓT ELLEN CSAK AZÉRT NEM MERT VOLT EGY JOGTALAN KIÁLLÍTÁS!MIÉRT NEM VAGY EDZŐ AZ NB1-BEN AZT NEM ÉRTEM.

további tippjeink a Foci világából

A Kisvárda két meccs után egy ponttal áll a tavaszi idényben és ez bizony nem tett jót a csapat pontjainak, de még mindig a 6. helyen állomásoznak. A mai ellenfél viszont a kötelezően verni kell-kategóriába tartozik és ha ma sem szerez három egységet a Várda, akkor Révész Attila alighanem bosszús lesz az öltözőben!

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!

A bajban lévő Szpartacus Zalába utazik, hogy megmérkőzzön az idei NB1-es szezon legnagyobb meglepetéscsapatával, a ZTE-vel! A papírformát tekintve ez hazai…
A bajban lévő Szpartacus Zalába utazik, hogy megmérkőzzön az idei NB1-es szezon legnagyobb meglepetéscsapatával, a ZTE-vel! A papírformát tekintve ez hazai…